DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Hatalmas fordulatok után örülhetett a DVTK

Bár egy rövidzárlat majdnem a vesztét okozta, a DVTK Jegesmedvék 12 másodperccel a vége előtt egyenlített, végül pedig szétlövésben legyőzte a Trencsént a szlovák jégkorong-bajnokságban.

Hatalmas fordulatok után örülhetett a DVTK

A DVTK-TRENCSÉN MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Szirányi Bence remek lövésével már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést a magyar együttes, ám a játékvezetők magas bot miatt nem adták meg a találatot. Ez kicsit kedvét szegte a Jegesmedvéknek, ezt kihasználva Peter Ölvecky juttatta előnyhöz a trencsénieket. Ám ez egyben ébresztőt is fújt a hazaiaknak, Rasmus Kulmala egy percen belül kihasznált egy emberelőnyt, majd Magosi Bálint már fordítani is tudott.

A második harmad igencsak hektikus lett, pedig Magosi kettőre növelte az előnyt Galanisz parádés passzából. Ám a játékrész végén jött egy érthetetlen rövidzárlat, a trencséniek rövid időn belül háromszor is betaláltak. A harmadik harmadban már kicsit kedveszegetten ment előre a DVTK, és amikor már senki nem számított rá, Magosi a kapu előtt lecsapott egy korongra, és 12 másodperccel a vége előtt egyenlített.

A ráadás nem hozott gólt, jöhetett a szétlövés. Ott az első öt párosból 2-2 találat született, a hatodikban Vas János hibázott, de szerencsére Marek Hecl is, aki két kapuvasat lőtt. Galanisz belőtte a második büntetőjét is, és miután Ondrej Mikula kihagyta a sajátját, a DVTK megnyerte ezt a fordulatos meccset.

JÉGKORONG, SZLOVÁK BAJNOKSÁG
DVTK Jegesmedvék - Dukla Trencin 5-4 - szétlövés után
Liptovsky Mikulás - Poprad 0-1
Kosice - Zilina 4-5 - szétlövés után
Detva - MAC Újbuda 3-7
Zvolen - Nitra 1-0
Nové Zámky - Banská Bystricá 3-2
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Zvolen 45 25 5 5 10 153:100 90
2. Banska Bystrica 45 25 5 5 10 153:107 90
3. Kosice 45 26 2 5 12 150:106 87
4. Nitra 45 24 5 3 13 170:111 85
5. Poprad 45 23 6 2 14 131:114 83
6. Nove Zamky 45 21 4 3 17 117:108 74
7. Trencin 45 20 4 3 18 111:108 71
8. DVTK 45 18 5 5 17 121:123 69
9. MAC Újbuda 45 14 3 6 22 131:154 54
10. Detva 45 14 3 5 23 120:149 53
11. L. Mikulas 45 14 2 3 26 111:136 49
12. Zilina 45 8 6 3 28 118:172 39
13. Szlovákia U20 24 0 0 2 22 30:128 2

Megtekintések száma: 338 2019-01-15 21:21:15
Élő közvetítések

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - A vívó, ism.
09:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Rapid Wien, ism.
11:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Villarreal - Sporting, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga-sorsolás
13:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, elődöntők
18:00 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - A vívó, ism
ÉLŐ 18:30 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 20:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Empoli
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Kosárlabda
Euroliga, Darüssafaka - Fenerbahce, ism.
DIGI Sport 2
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:55 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - A vívó, ism.
13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Kijev - Olympiakosz, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Salzburg - Club Brugge, ism.
16:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
17:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Vienna Capitals
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - Lille
22:45 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
23:45 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Frankfurt - Sahtar, ism.
09:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Malmö, ism.
12:10 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Baskonia, ism.
13:55 - Labdarúgás
török bajnokság, Malatyaspor - Besiktas, ism.
15:45 - Reggeli Start, ism.
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - Footgolf-vb
összefoglaló, ism.
17:40 - Kosárlabda
Euroliga-történetek Az út - 4. rész, ism.
LIVE 18:10 - Kosárlabda
Euroliga, Darüssafaka - Fenerbahce
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Real Madrid - Bayern München
22:50 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
TV Műsor

E-SZÁMLA nyereményjáték


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel