Angol labdarúgás
LABDARÚGÁS, PREMIER LEAGUE
2018. május 22. 11:20, kedd

Pellegrini a West Ham új menedzsere

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United hivatalos honlapján és közösségi oldalain jelentette be, hogy megtalálta a kispadról távozó David Moyes utódját, méghozzá a korábban a Manchester Cityt is irányító Manuel Pellegrini személyében.
(fotó: whufc.com)

A 64 esztendős szakember 30 évvel ezelőtt kezdett edzősködni, először hazájában, Chilében, majd pedig Argentínában, ahol ő irányította a legendás, 2002/2003-as River Plate-et. A következő idényben már Európába vezetett az útja, ahol a spanyol Villarrealt első szezonjában rögtön Bajnokok Ligája-selejtezőig vezette – ezt a bravúrt a Málagával is véghez vitte 2012-ben.

A dél-amerikai 2013-ban vette át a Manchester Cityt, ahol 2014-ben – első nem európai menedzserként – megnyerte a Premier League-et, és ugyanebben az évben a Ligakupát is sikerült elhódítania (utóbbit 2016-ban is). Pellegrininek nem mellesleg az ötödik legjobb győzelmi mutatója van az angol élvonalban, és az említett, duplázós évadban csapata – minden sorozatot figyelembe véve – 151 gólt szerzett, ami máig rekord a PL-ben.

A rutinos mester az elmúlt két esztendőben a kínai Chinese Hopej Fortune szakvezetője volt, a kalapácsosokkal pedig három évre szóló kontraktust írt alá.

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
05:00
Tenisz
WTA-torna, Tokió, elődöntők A program élőben látható
09:00
Tenisz
WTA-torna, Kanton, döntő A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Cagliari A program élőben látható
17:15
Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - HC TWK Innsbruck A program élőben látható
20:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Internazionale A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
07:00
Tenisz
WTA-torna, Szöul, elődöntők A program élőben látható
14:40
Autósport
EuroFormula Open, Monza, 1. futam A program élőben látható
17:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - SPAL A program élőben látható
19:55
Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Nice A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
15:40
Autósport
GT Open, Monza, 1. futam A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes A program élőben látható
19:55
Labdarúgás
Ligue 1, Angers - Toulouse A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.