Angol labdarúgás
ANGOL LIGAKUPA, 2. FORDULÓ
2018. augusztus 29. 11:28, szerda

A Ligakupában összejön végre a szarkák idei első győzelme?

Szerda este folytatódnak az angol Ligakupa küzdelmei, és mi természetesen élőben mutatunk egy összecsapást. Ezúttal a nagynevű Newcastle Unitedet láthatjuk vendégszerepelni a másodosztályú Nottingham Forest otthonában. A találkozót 20:40-től láthatják a DIGI Sport 1-en!
Fotó: Twitter

Cseppet sem kezdte jól az új idényt a Newcastle a Premier League-ben, hiszen három forduló alatt mindössze egy pontot sikerült összekaparnia. Igaz elnézőbbek lehetünk a szarkákkal, ha hozzátesszük, hogy a háromból egyszer a Tottenham, legutóbb pedig a Chelsea volt az ellenfél, ráadásul mindkét együttes ellen csak 2-1-es vereség lett a vége. Persze ezzel nem sokra mennek a fekete-fehérek, jelenleg egy ponttal 16.-ak a tabellán. Mostani ellenfelük a Notthingam Forest, mely öt mérkőzés alatt még nem kapott ki a másodosztályban, bár nyerni is csak egyszer volt képes, így a középmezőnyben vitézkedik.

A két csapat egyébként majd’ napra pontosan egy éve csapott össze ugyanitt a Ligakupában, és ha azt a meccset vesszük alapul, akkor igencsak nagy izgalmaknak nézünk elébe. A csíkos mezesek korai vezetése után fordított a Forest, melyre még szünet előtt jött a válasz. A második félidei gólcsendet követően kétszer 15 perc hosszabbításhoz értek a felek, melyben a nottinghamiek meg is szerezték a továbbjutást érő találatot. Rafa Benítez legénységének tehát van miért visszavágnia, és persze az idei első győzelem megszerzése is célként lebeghet szemük előtt. A vörösök bő 30 ezres otthonában viszont nem lesz gyerekjáték a továbbjutás, így küzdelmes estére készülhetünk.

Az összecsapást 20:40-től ÉLŐben mutatjuk a DIGI Sport 1-en! Tartsanak velünk!

ANGOL LIGAKUPA, 2. FORDULÓ
Nottingham Forest - Newcastle United DIGI Sport 1, 20:40, ÉLŐ


 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
06:55
Reggeli Start
(benne Sport 24) A program élőben látható
15:00
Tenisz
ATP-világbajnokság, London A program élőben látható
17:45
Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék A program élőben látható
21:00
Tenisz
ATP-világbajnokság, London A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
17:30
Sport 24
A DIGI Sport hírműsora A program élőben látható
18:55
Kosárlabda
Euroliga, Zalgiris Kaunas - Barcelona A program élőben látható
20:55
Kosárlabda
Euroliga, Gran Canaria - Maccabi Tel-Aviv A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
18:25
Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - Panathinaikosz A program élőben látható
20:25
Kosárlabda
Euroliga, Bayern München - CSZKA Moszkva A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.