Európa Liga
EURÓPA LIGA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
2010. július 29. 23:25
csütörtök

Játékvezetői hiba és győri vereség

Hazai pályán szenvedett egygólos vereséget a Győr labdarúgócsapata az Európa Liga 3. fordulójának első mérkőzésén a Montpellier ellen. Marcin Borski játékvezető 0-0-s állásnál nem adott meg egy jogos tizenegyest Pintér Attila együttesének...
Oliver Giroud (a labdával) lövése után a labda a jobb felső sarokban kötött ki

„Nem rontunk neki a Montpelliernek, hiszen ezt a játékot ésszel kell játszani, de megpróbáljuk tőrbe csalni ellenfelünket” – mondta Pintér Attila a DIGI Sport riporterének, Melczer Zsoltnak közvetlenül a mérkőzés előtt. A győriek trénere ugyanis pontosan tudta azt, hogy a francia gárda más játékerőt képvisel, mint az ETO, azonban a tréner habitusát ismerve abban mindenki biztos lehetett: a zöld-fehérek nem feltartott kézzel mennek ki a pályára.

Helyt is állt a magyar csapat a félidő első felében, sőt, ha Marcin Borski játékvezető a huszonegyedik percben nem nézi el Cyril Jeunechamp tizenhatoson beüli kezezését, akkor a Győr a vezetést is megszerezhette volna. Ehelyett alig tíz perc elteltével a Montpellier szerezte meg a vezetést. Egy eladott labdát követően ugyanis Souleymane Camara játszott Oliver Giroud elé, aki óriási gólt akasztott a jobb felső sarokba.

Így nehéz helyzetbe került Pintér Attila, hiszen biztos lehetett abban, bármit is mond „fiainak” a szünetben, a franciák a fordulás után mindent megtesznek azért, hogy tartsák előnyüket. Nem is történt ez másképp, a Montpellier játékosai okosan eldugták a labdát, zártan védekeztek, amit hűen bizonyít az is: a magyar alakulat egyetlen épkézláb helyzetet sem tudott kialakítani a második negyvenöt percben. Maradt tehát az 1-0-ás francia siker, és minden bizonnyal ezzel megpecsételődött a győriek sorsa.

 

A VIDEÓRA KATTINTVA MEGTEKINTHETI A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT


 

EURÓPA LIGA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
GYŐR – MONTPELLIER 0-1 (0-1)  
Gólszerző: Giroud (32.)  

 

Kapcsolódó média

DIGI Sport élő műsor
12:30
Labdarúgás
Serie A, Genoa-Lazio A program élőben látható
14:45
Labdarúgás
Serie A, AC Milan-Napoli A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Premier League, Chelsea-Manchester United A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, Marseille-Lyon A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
15:00
Labdarúgás
Serie A, AS Roma-Internazionale A program élőben látható
A csoport Mérkőzés pont
PAOK 6 12
Rubin Kazany 6 11
Tottenham 6 10
Shamrock R. 6 0
B csoport Mérkőzés pont
Standard L. 6 14
Hannover 96 6 11
Köbenhavn 6 5
Vorszkla P. 6 2
C csoport Mérkőzés pont
PSV 6 16
Legia W. 6 9
Hapoel T. 6 7
Rapid B. 6 3
D csoport Mérkőzés pont
Sporting 6 12
Lazio 6 9
Vaslui 6 6
FC Zürich 6 5
E csoport Mérkőzés pont
Besiktas 6 12
Stoke City 6 11
Dinamo Kijev 6 7
Maccabi T. 6 2
F csoport Mérkőzés pont
Athletic B. 6 13
Salzburg 6 10
PSG 6 10
Slovan B. 6 1
G csoport Mérkőzés pont
Metaliszt H. 6 14
AZ Alkmaar 6 8
Austria Wien 6 8
Malmö 6 1
H csoport Mérkőzés pont
Club Brugge 6 11
Braga 6 11
Birmingham 5 7
Maribor 5 1
I csoport Mérkőzés pont
Atlético M. 6 13
Udinese 6 9
Celtic 6 6
Rennes 6 3
J csoport Mérkőzés pont
Schalke 04 6 14
Steaua B. 6 8
Maccabi H. 6 6
AEK Larnaca 6 5
K csoport Mérkőzés pont
Twente 6 13
Wisla Kraków 6 9
Fulham 6 8
Odense 6 4
L csoport Mérkőzés pont
Anderlecht 6 18
Lokomotiv M. 6 12
AEK Athén 6 3
Sturm 6 3
Ajánló
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti a DI...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja, hogy...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk segít...
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.