Hírek
LABDARÚGÁS, LIGUE 1
2017. augusztus 11. 23:35, péntek

Depay és Diaz villanása győzelmet ért a Lyonnak - VIDEÓVAL

Az Olympique Lyon második feladatát is abszolválta a francia labdarúgó-bajnokságban, miután 2-1-es sikert aratott a Rennes vendégeként, a pontvadászat második fordulójában.
(fotó: Twitter)

A párharc esélyesének kétségkívül a látogató csapat számított, ám sétagaloppra nem készülhettek az első körben négyet vágó oroszlánok. Ezt mi sem támasztja alá jobban, minthogy 2017/18-as szezonban a hazai együttes csupán háromszor hagyta el vesztesként saját pályáját, többek között a bajnok Monaco, és az ezüstérmet szerző Paris Saint Germain ellen.

Az OL kezdett aktívabban, ám az első játékrészben sem a fehér mezesek, sem a vendéglátók nem tudtak komoly lehetőséget kialakítani (a hetedik percbéli, Rennes-gólvonalról mentett fejest és egy Anthony Lopes-bravúrt leszámítva), így negyvenöt percnyi játék után gól nélküli döntetlenre álltak a felek.

A fordulást követően előbb Memphis Depay tekert a hálóba cselesen egy szabadrúgást az 57. percben, majd bő negyedórával később a Real Madridtól szerződtetett Mariano Diaz bólintott a bal felsőbe egy jobbról érkezett beadást. Ezt volt a spanyoloknál nélkülözött támadó harmadik gólja új csapatában. A hajrában Benjamin Bourigeaud ugyan szépítette (Depayhoz hasonlóan szabadrúgásból), ám a Lyon győzelme már nem forgott veszélyben, a vendégek mindhárom pontot hazavitték Rennes-ből.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI
[RELATED VIDEO:1]

LABDARÚGÁS, LIGUE 1. 2. FORDULÓ
Rennes - Lyon 1-2 (0-0)

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
01:00
Tenisz
ATP Masters, Cincinnati, elődöntők A program élőben látható
11:00
Autósport
FIA F3, Zandvoort, 2. futam A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Caen A program élőben látható
17:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - AS Roma A program élőben látható
20:00
Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, döntő A program élőben látható
22:00
Tenisz
ATP Masters, Cincinnati, döntő A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
14:25
Labdarúgás
belga bajnokság, Anderlecht - St. Truiden A program élőben látható
16:55
Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Angers A program élőben látható
19:00
Extrém Sport Fesztivál
UCI BMX Freestyle Park World Cup, férfi döntő A program élőben látható
20:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Fiorentina A program élőben látható
22:55
Autósport
IndyCar, Pocono A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
16:00
Atlétika
Diamond League, Birmingham A program élőben látható
18:00
Labdarúgás
belga bajnokság, Kortrijk - Club Brugge A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Toulouse A program élőben látható
Jelenleg nincs felvéve egy csoport sem!
DIGI Sport © 2010-2017 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.