UEFA Európa Liga
UEFA EURÓPA LIGA
2018. május 17. 09:20, csütörtök

Simeone: Többet jelent ez számunkra egy trófeánál!

A friss Európa Liga-győztes Atlético Madrid argentin vezetőedzője, Diego Simeone szerint nagy győzelmet arattak, míg Rudi Garcia, a Marseille szakvezetője úgy gondolja, hogy a szurkolók a vereség ellenére is büszkék lehetnek a csapatra.
(fotó: Reuters)

Mint ismert, és ahogy arról mi is beszámoltunk, az Atlético Madrid szerda este 3-0-ra legyőzte a Marseille együttesét az Európa Liga lyoni fináléjában, ezzel a madridiak 2010 és 2012 után harmadik alkalommal hódították el a trófeát.

„Ez a szezon rengeteg kihívással járt, úgy vélem, ez a siker többet jelent számunkra egy trófeánál: nagy győzelmet arattunk, ami reprezentálja mindazt, amiért dolgoztunk, amiért kiálltunk. Már az Arsenal elleni elődöntőben megmutattuk, mire vagyunk képesek nehéz helyzetben. Ezúttal egy kis szerencsével élni tudtunk a lehetőségeinkkel, ezért is nyertünk ma. Igen, nagyon szerencsések vagyunk, de mint csapat, nagyon erősek. Nagyon nehéz lesz egy ilyen nagy siker után újrakezdeni a következő idényt. Ami a Marseille-t illeti, Payet sérülése nagyon megviselte őket. Az OM Franciaországban nagyon erős, de ma egy kiváló Atléticóval találkozott.” – nyilatkozta a mérkőzés után Diego Simeone, az Atlético trénere.

A 48 éves argentin szakember, akinek ez volt a második EL-győzelme a matracosokkal, ezen kívül szót ejtett a szezon végén távozó Fernando Torresről, valamint a döntőn két gólt is szerző Antoine Griezmannról is.

„Fernando Torres számára egy álom vált valóra. Soha nem kapott semmit sem ingyen, ő képviseli mindazt, ami mi vagyunk. Mindenki tiszteli őt, nagyszerű örökséget hagyott a csapattársaira és a klubra. Griezmann? Bármit is akar csinálni, én boldog vagyok. Ha marad, még tovább fog fejlődni, azonban vele vagy nélküle, még erősebbek leszünk.” – zárta mondandóját Simeone.

A Marseille-t irányító Rudi Garcia érthetően csalódott volt a finálét követően, ám elmondása szerint nincs okuk szégyenkezni, hiszen az Atlético egy remek gárda.

„Először is, én döntöttem úgy, hogy kezdjen Payet, hiszen a legjobb játékosaink egyike. Bár ő maga is aggódott, hiszen nem volt teljesen egészséges, de ilyen meccsen kockáztatnia kell az embernek! Ő készítette elő például Valere Germain helyzetét is, ám ez a ziccer végül kimaradt. Aztán meg hatalmasat hibáztunk az ellenfél első gólja előtt, véleményem szerint Steve Mandanda és André-Frank Zambo Anguissa ötven-ötven százalékban volt hibás benne. Egy ilyen csapat ellen, mint az Atlético, nagyon nehéz hátrányban futballozni. A második félidőben visszajöhettünk volna a meccsbe, de szerencsénk sem volt Kosztasz Mitroglu kapufájánál. Az Atlético egy remek gárda, nincs okunk szégyenkezni a vereség miatt. Úgy vélem, a Marseille-drukkerek is büszkék lehetnek ránk, játékosaim megérdemlik a dicséretet.” – nyilatkozta az 54 éves francia szakember.
 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
13:00
Tenisz
WTA-torna, Bukarest A program élőben látható
19:30
Tenisz
WTA-torna, Bukarest A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
18:45
Sport 24
A DIGI Sport hírműsora A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
Ezen a napon nincs élő program.
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.