DIGI Sport HD - Az Újpestnek tíz emberrel esélye sem volt megszorongatni a Sevillát


UEFA Európa Liga
LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA
2018. július 27. 00:08, péntek

Az Újpestnek tíz emberrel esélye sem volt megszorongatni a Sevillát

A Branko Pauljevics kiállítása miatt a 31. perctől emberhátrányban futballozó Újpest 4-0-s vereséget szenvedett a Sevilla vendégeként, az Európa Liga második selejtezőkörének első felvonásán. A Honvéd a hajrában szerzett minimális előnyt a Niederkorn ellen.

Aligha volt olyan, labdarúgásban jártas ember Magyarországon, aki számára ne lett volna egyértelmű, hogy a Sevilla abszolút esélyesként készülhetett az Újpest elleni párharcra (és nem csak az első mérkőzésre). A spanyol gárdát szerdán már részletesen bemutattuk olvasóinknak, ám dióhéjban talán elég annyit megemlíteni, hogy az UEFA Kupát és az Európa Ligát is beleszámítva egy ötszörös győztesről beszélünk.

Az előzetes hírekkel ellentétben Jesús Navas bekerült a spanyolok kezdőjébe, és sajnos már a hetedik percben villant is: a korábban a Manchester Cityben is megforduló szélső pazarul vett le egy hosszú indítást, majd néhány igazítás után kilőtte a jobb alsót. Ezt küvetően kissé visszavettek a tempóból a hazaiak, a lila-fehérek pedig kifejezetten kulturáltan fociztak, is időnként el is jutottak a sevillai kapuig. A nagyobb helyzetek mégis a fehér dresszesek előtt adódtak, hiszen előbb Wissam Ben Yedder bólintását védte hatalmas bravúrral Pajovics, majd nagy helyzetben a hálóőr és Pauljevics mentett közösen.

A magyar együttes részéről egy rosszul eltalált Nowothny Soma-lövést, illetve egy bátor Zsótér Donát-próbálkozást is feljegyezhettünk, ám az első félóra végén sajnos hatványozódtak az újpesti gondok: Pauljevics szabálytalankodott Pablo Sarabiával szemben a tizenhatoson belül, és a játékvezető amellett, hogy „könnyű síppal” büntetőt ítélt, ki is állította a jobbhátvédet (aki így az MTK elleni bajnoki után ismét pirosat kapott).

A tizenegyest Ben Yedder értékesítette, így a 32. minutumban már 2-0 állt az eredményjelzőn. Sőt, sajnos a félidő végéig még egy ízben betaláltak az andalúzok: Nicolás Pareja ívelte a játékszert Jesús Navas lábára hibátlanul, ő középre passzolt, az érkező Sarabia pedig közelről a hálóba továbbított.

A fordulást követően gyakorlatilag mindkét gárda azt várta, hogy vége legyen a találkozónak, igaz, más-más okból. A Sevillának ez volt az idei első tétmeccse, és kényelmes előnye birtokában nem volt miért gyorsítania a tempón, míg Nebojsa Vignjevics legényei tíz emberrel nagy erőket mozgósítottak azért, hogy „őrizzék” a 0-3-at, ami a körülményeket tekintve nem lett volna rossz kimenetel.

Sajnos azonban nem úszták meg ennyivel a IV. kerületiek, ugyanis a ráadás második percében Ben Yedder beadását Franco Vázquez stukkolta közelről a léc alá, beállítva a 4-0-s végeredményt. Ezzel a következő körbe jutó csapat kilétére minden bizonnyal fény derült, ám az Újpest így is nagyot küzdött, és egyáltalán nincs oka szégyenkezni a jövő heti visszavágó előtt.

Ahogyan a Honvédnak sem, amely a luxemburgi Niederkorn együttesét látta vendégül Budapesten (a Progrèsről itt írtunk bővebben). A kispestiek az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak, ám sokáig nem találták a fogást a kiscsapaton. Aztán jött a 82. perc, és egy szögletet követően Baráth Botond a kapuba lőtte a labdát, így Supka Attila tanítványai minimális fórral utazhatnak a második ütközetre.

Eppel Márton ezúttal csereként lépett pályára a Kairat Almaty alakulatában, méghozzá a 78. percben. A kazah alakulat akkor már 2-0-ra vezetett az AZ Alkmaar ellen, és végül ilyen különbséggel diadalmaskodott is a hollandok felett.

LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Honvéd - Niederkorn (luxemburgi) 1-0
Sevilla (spanyol) - Újpest 4-0

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
00:00
Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati A program élőben látható
17:00
Tenisz
WTA-torna, Cincinnati A program élőben látható
20:40
Labdarúgás
Ligue 1, Reims - Lyon A program élőben látható
22:55
Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
17:00
Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati A program élőben látható
19:00
Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati A program élőben látható
23:00
Tenisz
WTA-torna, Cincinnati A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
19:00
Tenisz
WTA-torna, Cincinnati A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.