UEFA Európa Liga
EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
2018. augusztus 16. 23:26, csütörtök

A Zenit lemészárolta ellenfelét, a legtöbb magyarnak véget ért az EL

A Zenit Szentpétervár csapata hosszabbítás után 8-1-re püfölte el a Dinamo Minszket az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában. Eppel Márton hiába szerzett gólt csapata kiesett csakúgy, mint a többi hét magyar érdekeltségű együttesből négy további.

A Zenit meglepő 4-0-s vereséggel indított egy héttel ezelőtt Minszkben, ám a visszavágón mindent kiadott magából az orosz együttes. Többek közt Artyom Dzjuba duplájával ledolgozta hátrányát a szentpétervári csapat, majd a hosszabbításban tovább hengerelt, és még egy négyest vágott a fehéroroszoknak, így összesítésben 8-5-tel ment tovább a Zenit. Az Újpestet kiejtő Sevilla ötöt pöttyintett a Zalgiris otthonában.

Ami a magyarokat illeti, Eppel Márton az első félidőben állt be csereként az Elek Ákossal felálló Kajrat Almatiba, és szépítő gólt is szerzett, de az kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. Sallai Roland és Nagy Dominik kezdőként kaptak szerepet csapataikban, ám csak előbbi örülhetett, hiszen az APOEL 5-3-as összesítéssel jutott tovább, míg a Legia Warszawa meglepetésre 4-3-mal esett ki a luxemburgi Dudelange ellen.

Az RB Leipzig szintén ott lesz a következő körben, ám Gulácsi Péter nem volt keretben, Bogdán Ádám viszont ott állt a Hibernian kapujában, mely egy 3-0-s vereségbe szaladt, és ezzel kiesett a Molde ellen. Gyurcsó Ádám szűk félórát kapott a Hajduk Splitben, de véget ért számára is az EL-küzdelem. Lang Ádám és Holman Dávid csak a cserepadról figyelték csapattársaikat.
 

EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
 Kajrat Almati (kazah)–Sigma Olomouc (cseh) 1-2 (össz.:1-4)
 Progres Niederkorn (luxemburgi)–Ufa (orosz) 2-2 (össz.: 3-4)
 AEK Larnaca (ciprusi)–Sturm Graz (osztrák) 5-0 (össz.:7-0)
 HJK (finn)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1-4 (össz.: 1-7)
 FC Köbenhavn (dán)–CSZKA Szófia (bolgár) 2-1 (össz.: 4-2)
 Universitatea Craiova (román)–RB Leipzig (német) 1-1 (össz.: 2-4)
 APOEL (ciprusi)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3-1 (össz.: 5-3)
 CFR Cluj (romániai)–Alaskert (örmény) 5-0 (össz.: 7-0)
 Kukësi (albán)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 2-0 (össz.: 4-5)
 Midtjylland (dán)–The New Saints (walesi) 3-1 (össz.: 5-1)
 Molde FK (norvég)–Hibernian (skót) 3-0 (össz.: 3-0)
 Suduva (litván)–Spartaks Jurmala (lett) 0-0 (össz.: 1-0)
 Zalgiris Vilnius (litván)–Sevilla (spanyol) 0-5 (össz.: 0-6)
Zenit (orosz)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 4-0 (h.u. 8-1) (össz.: 8-5)
 Luzern (svájci)–Olympiakosz Pireusz (görög)
1-3 (össz.: 1-7)
 Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Pjunik (örmény) 2-1 (össz.: 2-1)
 Dinamo Breszt (fehérorosz)–Apollon Limassol (ciprusi) 1-0 (össz.: 1-4)
 LASK Linz (osztrák)–Besiktas (török) 2-1 (össz.: 2-2)
 Atalanta (olasz)–Hapoel Haifa (izraeli) 2-0 (össz.: 6-1)
 FC Basel (svájci)–Vitesse (holland) 1-0 (össz.: 2-0)
 Bröndby (dán)–Szpartak Szubotica (szerbiai) 2-1 (össz.: 4-1)
 F91 Dudelange (luxemburgi)–Legia Warszawa (lengyel) 2-2 (össz.: 4-3)
 Zrinjski (bosnyák)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 1-1 (össz.: 1-2)
 Lech Poznan (lengyel)–Genk (belga) 1-2 (össz.: 1-4)
 Maribor (szlovén)–Rangers (skót) 0-0 (össz.: 1-3)
 FCSB (román)–Hajduk Split (horvát) 2-1 (össz.: 2-1)
 Feyenoord (holland)–Trencín (szlovák) 1-1 (össz.: 1-5)
 Gent (belga)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 3-1 (össz.: 4-1)
 Partizan Beograd (szerb)–Nordsjaelland (dán) 3-2 (össz.: 5-3)
 Rapid Wien (osztrák)–Slovan Bratislava (szlovák) 4-0 (össz.: 5-2)
 Bordeaux (francia)–Mariupol (ukrán) 2-1 (össz.: 5-2)
 Burnley (angol)–Istanbul Basaksehir (török)  0-0 (h.u. 1-0, össz.: 1-0)
 HNK Rijeka (horvát)–Sarpsborg (norvég) 0-1 (össz.: 1-2)
 Rosenborg (norvég)–Cork City (ír) 3-0 (össz.: 5-0)
 Valur (izlandi)–Sheriff (moldovai) 2-1 (össz.: 2-2)
 Sporting Braga (portugál)–Zorja Luhanszk (ukrán)  2-2 (össz.: 3-3)

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
05:00
Tenisz
WTA-torna, Tokió, elődöntők A program élőben látható
09:00
Tenisz
WTA-torna, Kanton, döntő A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Cagliari A program élőben látható
17:15
Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - HC TWK Innsbruck A program élőben látható
20:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Internazionale A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
07:00
Tenisz
WTA-torna, Szöul, elődöntők A program élőben látható
14:40
Autósport
EuroFormula Open, Monza, 1. futam A program élőben látható
17:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - SPAL A program élőben látható
19:55
Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Nice A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
15:40
Autósport
GT Open, Monza, 1. futam A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes A program élőben látható
19:55
Labdarúgás
Ligue 1, Angers - Toulouse A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.