Amerikai futball
HFL, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
2018. június 30. 17:51, szombat

A Budapest Wolves az első résztvevő a Hungarian Bowlban! - VIDEÓVAL

A Budapest Wolves csapata 35-20-ra legyőzte a Nyíregyháza Tigerst, a HFL rájátszásának első elődöntőjében.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA:


A Budapest Wolves megnyerte az alapszakaszt, így a negyedik helyen végző Nyíregyháza Tigers ellen kellett kivívnia a fináléba jutást, saját pályáján.

A hazaiak kezdtek jobban, hiszen a mérkőzés második percében Bencsics Márk passzolta oldalra a labdát, amit Gecser Máté kapott el remekül, és gyakorlatilag már csak be kellett sétálnia a vonalon túlra. Az elkapónak ez volt a hatodik touchdownja az idei szezonban. Később újabb három pontot szerezhettek volna a fővárosiak, de Benjamin Gordon Lyons nem tudott élni a Field Goal-kísérlettel.

A második felvonás első másodperceiben Benő Márk futásának köszönhetően kiegyenlítettek a vendégek. Ez után ismét a vendéglátók szereztek vezetést, miután egy mesteri passzt követően Elek Ádám két védőt átverve szerzett hat pontot (plusz utána a jutalomrúgás). Nem ért véget még a negyed, és ezt kihasználták a nyíregyiek, ugyanis Brian Gessel több mint félpályás passzát Troy Rice kapta el, mellyel 14-14 állt a félidőben az eredményjelzőn.

A fordulást követően ismét a „farkasok” szereztek vezetést: Bencsics Márk közel 50 yardos passzát az előző TD-hez hasonlóan ismét Elek kapta el. Az újabb touchdown összejött a „tigriseknek”, azonban a Wolves speciális egysége blokkolta az extrapont kísérletet, így egy egységgel még a budapestiek vezettek. Ez gyorsan nyolcra növekedett, mivel Lenner Péter nagyszerű futójátékának köszönhetően ismét Kovács István tanítványai voltak eredményesek.

Az utolsó játékrész borzasztóan kezdődött a nyíregyháziaknak, ugyanis Gessel „elérte” második interceptionjét a szezon során, a visszahordásból pedig touchdownt szerzett a Wolves, de egy sárga zászló miatt végül „csak” az eladott labda maradt érvényben. Ezt azonban ki tudták használni a fekete mezesek, és Alvin Lamonte Reels futásával 15 pontra nőtt az előnyük.

Ezt követően nagyon kellett mennie a Nyíregyházának, de Gessel ismét eladta a labdát, amit Mezei Márk kapott el, mellyel gyakorlatilag eldőlt a párharc sorsa. Ezt követően még egy firstdownt összeszedtek a hazaiak, de többet már nem akartak kihozni magukból, így 35-20-as győzelmükkel, ott vannak a döntőben.

A TELJES MÉRKŐZÉS

HFL, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Budapest Wolves -  Nyíregyháza Tigers 35-20

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
04:00
Tenisz
WTA-torna, Tokió, döntő A program élőben látható
07:00
Tenisz
WTA-torna, Szöul, döntő A program élőben látható
12:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Napoli A program élőben látható
14:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - AS Roma A program élőben látható
17:40
Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Atalanta A program élőben látható
20:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - Juventus A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
05:00
Tenisz
WTA-torna, Vuhan A program élőben látható
13:10
Autósport
EuroFormula Open, Monza, 2. futam A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - PSG A program élőben látható
17:15
Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Budapest - Liptovsky Mikulás A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Marseille A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Genoa A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, Guingamp - Bordeaux A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.