Amerikai futball
HFL, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
2018. július 01. 09:00, vasárnap

Megismétlődik a tavalyi és a két évvel ezelőtti döntő a HFL-ben

A HFL idei szezonjában már az elődöntőben létrejön az előző két finálé párosítása, vagyis a Miskolc Steelers játszik a Budapest Cowbells ellen. A mérkőzést ÉLŐben közvetítjük 14:45-től a DIGI Sport 1-en.
(fotó: mafsz.org)

Az már biztos, hogy a Budapest Wolves lesz az egyik résztvevő a XIII. Hungarian Bowl döntőjében, azonban a farkasok ellenfele még kérdéses. Érdekes párharc lesz, hiszen a címvédő játszik a két évvel ezelőtti győztessel, ráadásul mindkét alkalommal egymás ellen vívták a mindent eldöntő csatát.

Az alapszakaszban nagyon szoros küzdelmet hozott a két együttes mérkőzése, hiszen a fővárosiak csupán egy ponttal, 25-24-re tudták legyőzni a borsodiakat. Természetesen mindkét gárda edzője nyilatkozott az ütközet előtt a mafsz.org weboldalának.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője
: Nem gondolkoztam azon, hogy vajon jól időzítettük-e a formánkat. Nekem az a fontos, hogy egy csapatként harcoljunk. A Cowbells az egyetlen együttes, amely meg tudott verni minket. Bárki le tud győzni minket, ha eléggé felkészülten vár. Jobban összeértünk, mint a Cowbells szerintem. Szeretnénk sorozatban a harmadik alkalommal döntőbe jutni. Ehhez győznünk kell vasárnap.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Én egy kemény és izgalmas mérkőzésre számítok. A srácok fegyelmezetten és szorgalmasan készültek ezen a héten. Nagyon jó a hozzáállásuk. A Steelers egy erőfutásokat alkalmazó csapat. Úgy gondolom, hogy nekünk fekszik, amit játszanak. Így a defense-re nagy teher hárul majd. A támadósorunkat szeretném kiegyensúlyozottnak látni. Eddig nagyon hullámzó volt a teljesítmény. Ahhoz, hogy ismét döntőbe jussunk minden csapategységnek oda kell tennie magát. Bajnok akarunk lenni és elsőként akarjuk megvédeni a címünket a HFL-ben.

A találkozót 14:45-től közvetítjük egyes csatornánkon. Tartsanak velünk!

HFL, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 14:45, DIGI Sport 1, ÉLŐ

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
04:00
Tenisz
WTA-torna, Tokió, döntő A program élőben látható
07:00
Tenisz
WTA-torna, Szöul, döntő A program élőben látható
12:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Napoli A program élőben látható
14:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - AS Roma A program élőben látható
17:40
Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Atalanta A program élőben látható
20:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - Juventus A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
05:00
Tenisz
WTA-torna, Vuhan A program élőben látható
13:10
Autósport
EuroFormula Open, Monza, 2. futam A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - PSG A program élőben látható
17:15
Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Budapest - Liptovsky Mikulás A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Marseille A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Genoa A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, Guingamp - Bordeaux A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.