Átigazolási piac 2010
ÁTIGAZOLÁSI PIAC 2010
2010. szeptember 02. 08:30
csütörtök

Bezárt a bazár

Szeptember elsején bezárt a nyári labdarúgó átigazolási piac, amelyen a Manchester City egyedül többet költött, mint a komplett francia élvonal húsz csapata együttvéve. A legdrágább játékos a spanyol világbajnok David Villa lett, aki így oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Valencia kasszírozza a legtöbb pénzt. Visszatekintő 2010 nyarára.
Bővitett keret - a Manchester Cityt edző Roberto Mancini (hátul) nem aprózta el az erősítést (Reuters)

A globális méretű gazdasági válság immár nem az első nyári átigazolási piacra nyomta rá a bélyegét, a legtöbb európai futballklub nem költekezett a korábban megszokott esze vesztett tempóban. Egyedül a Manchester City engedhette meg magának, hogy a minőség mellett mennyiségre is törekedhessen, igaz, a Manszúr bin Zajed sejk által felvásárolt és pénzelt egyletnél még csak most teszik le a nagycsapattá válás alapjait.

Nem meglepő, hogy a szeptember elsején lezárult szerződtetési idényben a brit klub költötte toronymagasan a legtöbb pénzt. Roberto Mancini edző nem kevesebb, mint 145.45 millió eurót adott ki új játékosokra: érkezett Yaya Touré a Barcelonától (30 millió euró), Mario Balotelli az Intertől (29,5), David Silva a Valenciától (28.75), Alekszandar Kolarov a Laziótól (22.7), James Milner az Aston Villától (22) és Jerome Boateng a Hamburgtól (12). Ez az összeg meghaladja azt, amelyet a francia Ligue 1 20 csapata együttesen költött el (139.94 millió ueró) a nyáron, sőt, megközelíti a 18 csapatos Bundesliga összkiadási költségeit (156.6 millió euró)…

A nagy költekezők között természetesen ezúttal is ott volt a két spanyol óriás, a Real Madrid és a Barcelona. Önmagukhoz mérten ugyanakkor szerényen viselkedtek a piacon, hiszen egyik egylet sem ment 100 millió euró fölé, és ketten együtt is éppen csak előzik a Cityt. Az igazolási politikákban azonban volt eltérés, hisz míg a királyi gárda hat játékosért adott ki 81 millió eurót és csak egyet tudott a keretéből pénzért elengedni, addig a Barca mindössze három játékost vett 71.5 millió euróért, miközben 45 milliót könyvelhet el a bevételi oldalon, plusz Zlatan Ibrahimovictól is megszabadult egy jónak mondható konstrukcióban.

Ez konkrétan a következőképpen néz ki: a Realtól Rafael van der Vaart igazolt el az utolsó pillanatban a Tottenhamhez 10 millió euróért, és érkezett Angel Di Maria (25 millióért a Benficától), Mesüt Özil (18, Werder Bremen), Sami Khedira (14, Stuttgart), Pedro León (10, Getafe), Ricardo Carvalho (8, Chelsea), és a nagy spanyol ígéret, Sergio Canales (6, Santander). És bár nem tartozik szervesen ide, ám José Mourinho edző érkezését mindenképpen meg kell még említeni. Ezzel párhuzamosan elhagyta a Bernabéut Raúl, Guti, és Christoph Metzelder is, ám ők ingyen írtak alá új egyesületükhöz, míg Royston Drenhte kölcsönbe került a Herculeshez. A Barcelánhoz jött David Villa (40 millió euró, Valencia), Javier Mascherano (22, Liverpool) és Adriano (9.5, Sevilla), és elment Yaya Touré, Dmitro Csigrinszkij (15, Sahtar Donyeck). Ibrahimovic egy évre kölcsönbe került a Milanhoz, úgy, hogy az olasz csapat állja erre az évadra a svéd fizetését (12 millió euró), jövő nyáron pedig 24 millió euróért meg is veszi őt a katalánoktól. Rafa Márquez és Thierry Henry ingyen igazolt a New York Red Bullshoz, Martin Cáceres pedig kölcsönbe került a Sevillához, csakúgy, mint Alekszandr Hleb a Birmingham Cityhez.

A nyár legdrágább játékosa egyébként David Villa lett, akiért még júniusban, a világbajnokság előtt a Barcelona leköszönő elnöke, Joan Laporta szurkolta le a 40 milliót a Valenciának, hogy aztán utódja, Sandro Rosell kénytelen legyen felvenni cirka 200 millió eurós hitelt a klub költségvetésének egyensúlyban tartásához. A Valenciánál már tavaly felborult a balansz, így a klub súlyos adósságait eladásokkal igyekezett kompenzálni, ezért Villa mellett egy másik világbajnokát, David Silvát is elengedte, és mivel némi aprópénz még befolyt Nikola Zsigicsért (7 millió euró a Birminghamtől), Alexisért (5, Sevilla), Carlos Marchenáért (2.5 Villarreal), és Renanért (300 ezer euró, Internacional), a Turia-partiak zárták a legnagyobb bevétellel az átigazolási időszakot.

 Drágaság - David Villa (piros-kékben) volt a nyár legértékesebb labdarúgója (Reuters)

Ami a DIGI Sporton látható topligákat illeti! Idén nyáron sem borult a trend, és továbbra is a Premier League klubjai költötték a legtöbb pénzt igazolásra világszinten – ami, lássuk be, nem meglepő a Manchster City produkciója láttán. Az angol élvonal 20 csapata 434.335 millió euró értékben vásárolt új labdarúgókat, ami már önmagában elképesztő összeg, ám ha hozzávesszük, hogy mindössze 186.845 millió euró folyt be az egyletek kasszájába eladásból, akkor érezhetővé válik, hogy az eddig is súlyosan eladósodott közeg most sem nagyon faragott tartozásaiból. Csak három klub, a Liverpool (7.925 millió euró), az Aston Villa (14.1) és a Fulham (1.55) zárta pluszban az átigazolási időszakot, a Birmingham nullszaldós volt, a többiek kivétel nélkül többet költöttek, mint amennyi bevételük volt. A legdrágább újonnan érkező játékos Yaya Touré a Manchester Cityben.

 Szegénysoron - Roy Hodgson és a Liverpool inkább eladott, mint vett (Reuters)

Meglepő valamelyest a sorban második legtöbbet költő Serie A előretörése, hiszen Olaszországban az elmúlt időszakban meghúzták a nadrágszíjat. A 20 klub most kevéssel átlépte a 300 millió eurót (303.35), igaz, szemben az angolokkal, Itáliában azért voltak bevételek is bőven. Persze érdemes észrevenni, hogy a játékos eladásból származó 186.845 millió euró javarészt az Internazionaléhoz vándorolt (a BL-címvédő 44.9 millió eurós pluszban zárt, miután nevetségesnek tűnő 8.3 millió euróért igazolt és 53.2 millióért adott el), de nyereséget könyvelhet el a Napoli (300 ezer euró), a Bari (6.75), a Catania (9.3), az Udinese (16.04) és a Cagliari (400 ezer). A legtöbbet a Juventus (56.45 millió euró), és meglepő módon, a Genoa (42.8) fordította erősítésre, jóllehet, a két klub el is adott néhány játékost (a Juve 31.975 millióért, a piros-kékek 33.5-ért). A liga legdrágább nyári igazolása mindazonáltal a brazil Robinho, aki 18 millióért érkezett a Milanhoz a Manchester Citytől.

 Visszatérés - Ibrahimoviccsal jobb lesz a Serie A és erősebb a Milan (Reuters)

A portugál élvonal nem tartozik az öt nagy európai (angol, olasz, spanyol, német, francia) bajnoksághoz, viszont egyértelműen a második vonal zászlóshajója, és első számú ellátója a vételorientált főligának.  Nem véletlen, hogy a világ összes bajnoksága közül a Liga Zon Sagres zárta a legnagyobb profittal az átigazolási piacot: a 16 klub 134.75 millió euróért adott el játékost, ami már erősen megközelíti a Bundesliga 142.5 millió eurós szintjét, és simán a többszöröse annak, amit a többi második vonalas bajnokság mutat fel. A vételi oldalon ezzel szemben 82.25 millió euró jelentkezik (ez is a legmagasabb a második vonalban), ami azt jelenti, hogy a portugál csapatok összesen 52.5 millió eurós hasznot hajtottak a nyáron.  A liga klubjai közül egyedül a Nacional maradt mínuszban (-1.3 millió euró), a többi tizenöt csapat, vagy nullszaldósan hozta piaci tevékenységét, vagy nyereséggel zárt. A három nagy közül a Benfica 33.9 millióért erősített, 49.73-ét adott el, a Portónál ugyanez a reláció 29.5 millió szemben 37.52-vel, míg a Sportingnál 17.5 és 25 millió euró. Érdekesség, hogy a liga legdrágább nyári igazolása az a Joao Moutinho, aki a Sportingtól ment át a Portóhoz 11 millió ellenében.  A legdrágábban pedig Angel Di Maria kelt el, a Benfica támadójáért 25 millió eurót fizetett a Real Madrid.

 Házon belül - Joao Moutinho 11 millióért igazolt a Poróhoz a Sportingtól (Reuters)

A bazár tehát bezárt, és legközelebb 2011. január elsején nyit ki újra.

ÁTIGAZOLÁSI TOPLISTÁK

 

A LEGNAGYOBB FORGALMAT BONYOLÍTÓ LIGÁK
Liga Vétel (€) Eladás (€)
Premier League 434.335.000 186.845.000
Serie A    303.350.000 269.190.000
Primera División 263.270.000 260.770.000
Bundesliga 156.600.000 142.500.000
Ligue 1 139.940.000 175.545.000
Liga Zon Sagres   82.250.000 134.750.000

 

A LEGTÖBBET KÖLTŐ KLUBOK
Klub Igazolásra fordított összeg (€)
Manchester City 145.450.000
Real Madrid   81.000.000
Barcelona   71.500.000
Juventus   56.450.000
Rubin Kazany   43.100.000

 

A LEGTÖBBET KASSZÍROZÓ KLUBOK
Klub Játékos eladásból befolyt összeg (€)
Valencia 83.550.000
Internazionale 53.200.000
Benfica 49.730.000
Barcelona 45.000.000
Liverpool 37.600.000

A LEGDRÁGÁBB JÁTÉKOSOK
Játékos Hova Honnan Vételár (€)
David Villa Barcelona Valencia 40.000.000
Yaya Touré Manchester City Barcelona 30.000.000
Mario Balotelli Manchester City Internazionale 29.500.000
David Silva Manchester City Valencia 28.750.000
Ángel Di Maria Real Madrid Benfica 25.000.000

 

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.