Egyéni sportok
KAJAK-KENU
2012. január 14. 23:29
szombat

17 év után látogatott haza az olimpiai bajnok

A Szöulban győztes kajaknégyes tagja, Hódosi Sándor Vitray Tamásnak adott exkluzív interjút, amelyben beszél pályafutásáról és az őt ért vádakról is.



Az 1988-as szöuli olimpián a magyar kajaknégyes bajnoki címet szerzett. A kvartettből Csipes Ferenc, Gyulai Zsolt és Ábrahám Attila most is köztünk él, rendre feltűnik a képernyőkön. A negyedik tag, Hódosi Sándor viszont közel két évtizede eltűnt, és sokáig nem is hallottunk róla.

Az olimpiai bajnok most hazalátogatott, és a DIGI Sportnak, Vitray Tamásnak exkluzív interjút adott.

„17 év után látogattam haza. Korábban nem volt okom hazajönni, de persze büszkén vállalom, hogy magyar vagyok.”

A jelenleg Houstonban élő Hódosi hivatalosan vándorolt ki, és mint elmondta, az olimpiai bajnoki címének köszönhette, hogy megkapta a zöldkártyát. A korábbi kajakos eloszlatta azt a pletykát is, miszerint az Interpol körözte volna, mondván, ha ez így történik, egészen biztosan nem járkálhatott volna szabadon az Egyesült Államokban.

„A kalandvágy vitt előre, mindig önfejű, makacs ember voltam. Bár nem tartom magam bolondnak, de sokat tanultam a saját hibáimból.”

Vitray Tamással felelevenítették a legendás 1988-as győzelmet. Ott eredetileg a Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Kovács Zoltán négyes indult volna, de utóbbi kettő nem volt jó formában, így került be Hódosi és Ábrahám, velük pedig olimpiai bajnoki címig repült a hajó.

1988 után azonban rossz évek jöttek Hódosira, saját elmondása szerint kicsit fejébe is szállt a siker. Emiatt hamar abba is hagyta a kajakot, az üzleti életben próbált boldogulni, jelenleg egy sportbárban dolgozik. Szerencsés embernek tartja magát, mivel soha nem volt honvágya, de persze soha nem tagadja meg magyar voltát.

Kapcsolódó média

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.