

szombat
A Győr kétgólos előnyt szerzett Veszprémben - VIDEÓVAL

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
[RELATED VIDEO:1]
Lekics remek átlövésgóljával kezdődött a mérkőzés, és a magyar csapat védekezésben remekelt. A másik oldalon Haraldsen kapus volt elemében, aki az első félidőben három büntetőt is hárított.
Ennek köszönhetően a montenegróiak csak a 9. percben jutottak el az első góljukig, de össze is kapták magukat, elsősorban a feljavuló Popovicsnak köszönhetően. A félidőre 13-12-es győri vezetéssel vonultak a csapatok.
A szünet utáni első percekben nagy adok-kapok folyt a pályán, 19-18-nál Popovics már a tizedik gólját ünnepelhette. Ekkor viszont szerencsére megtorpant a Buducsnoszt, Radicsevics révén először sikerült négy gólra eltávolodni a vendégektől (22-18), sőt, rögtön utána Vérten is betalált. Ennek következtében a vendégedző időt is kért.
Amorim és Görbicz is remekelt a második félidőben, így a mérkőzés hajrájában még 26-21-es győri előny szerepelt az eredményjelzőn. A montenegróiak azonban kaptak egy kis segítséget a végén a német játékvezetőktől, ennek köszönhetően feljöttek, és végül csak 29-27-re kaptak ki. A győrieknek nagyon nehéz dolga lesz a visszavágón.
| Győri Audi ETO KC-Buducsnoszt | 29-27 (13-12) |
Porsche Carrera Kupa, Monaco, a futam
Olasz Kupa, döntő, AS Roma-Lazio
brazil bajnokság, Santos-Flamengo
Bundesliga, Melsungen-Kiel
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.











