Kosárlabda
FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
2012. május 12. 01:21
szombat

Nem lesz görög házidöntő az Euroligában - VIDEÓKKAL

Egészen elképesztő hajrával fordított a címvédő Panathinaikosz ellen a CSZKA Moszkva a férfi kosárlabda Euroliga elődöntőjében. Az orosz csapat ellenfele a fináléban a Barcelonát búcsúztató Olympiakosz lesz.

Elmarad a görög házidöntő a kontinens elitligájában. Erről pedig leginkább a Panathinaikosz tehet. A görögök szoros és izgalmas csatában sokáig vezettek, ám a második félidő derekán az orosz együttes a végül tizenhét ponttal záró Kirilenko vezetésével megfordította az állást. Az utolsó negyedre négypontos előnye volt a CSZKA-nak, de Jasikevicius és Diamantidisz segítségével ekkor még "életben volt" a Pana.

Olyannyira, hogy négy egységgel ismét az athéniak vezettek, ám az utolsó három percben már nem tudtak kosarat dobni, ami egészen hihetetlen a címvédőtől. Az oroszok Teodoszics kosarával szereztek ismét előnyt maguknak. Tizenegy másodperccel a vége előtt a görögöknek szabálytalankodniuk kellett. Sikerült is, ám Teodoszics mindkét büntetője kipattant a gyűrűről. Bő nyolc másodperccel a befejezést megelőzően aztán még lehetett volna esélye a helléneknek, ám apróbb hibáik miatt jött össze semmi, így a moszkvaiak jutottak a fináléba.

CSZKA MOSZKVA-PANATHINAIKOSZ: A MECCS HAJRÁJA

[RELATED VIDEO:1]

A másik elődöntőben az Olympiakosz végig vezetett a két évvel ezelőtti győztes, jelenleg spanyol bajnok Barcelona ellen. A 2010-es fináléban egyébként a katalánok éppen mostani ellenfelüket verték meg, szóval sikeres volt a visszavágási kísérlet.

Nagy meglepetés a piros-fehérek döntőbe jutása, ám innentől kezdve már bármi elképzelhető és esélyük lehet a végső győzelem megszerzésére is.

OLYMPIAKOSZ-BARCELONA: A MECCS HAJRÁJA

[RELATED VIDEO:2]

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA, FINAL FOUR, ELŐDÖNTŐK
CSZKA Moszkva – Panathinaikosz 66–64 (15–29, 17–5, 19–21, 15–9)
Olympiakosz – Barcelona 68–64 (17–11, 16–18, 17–18, 18–17)

 

DIGI Sport 1 élő műsor
06:55
Reggeli Start
A program élőben látható
12:15
Tenisz
WTA-torna, Eastbourne Open, negyeddöntők A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
Segítse Ön is az árvíz elleni harcot!
Az árvíz elleni munkákat nem csak a helyszínen, hanem otthonról...
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.