Röplabda
RÖPLABDA, KÖZÉP-EURÓPAI KUPA, 2. FORDULÓ
2016. december 29. 19:21, csütörtök

A Békéscsaba esélyt sem adott a Vasasnak - VIDEÓVAL

A Békéscsaba könnyedén három szettben győzte le a Vasas együttesét a női röplabda Közép-európai Kupa, más néven MEVZA Cup 2. fordulójában. A házigazdák így egy vereséggel és egy sikerrel, a fővárosiak két vesztett meccsel zárták a tornát.

Keddtől csütörtökig Békéscsabán rendezték a női röplabda Közép-európai Kupa, más néven MEVZA Cup 2. fordulóját, ahol a hazaiak mellett a Vasas és a címvédő Calcit Ljubljana mérte össze erejét. Már az első nap rögtön egy pikáns összecsapást rendeztek, hiszen a békéscsabaiak azzal a Ljubljanával kezdtek, akik ellen a legutóbbi kiírásban elbukták a Final Four döntőjét. Nos, a szlovén együttes ezúttal is legyőzte a csabaiakat, ahogyan a második napon a Vasast is.

A két magyar együttes csütörtökön csapott össze, és bizony az esélyesebb csabaiak jobban is kezdték a meccset és az első pillanattól kezdve koncentráltabban is játszottak. Ennek az lett az eredménye, hogy az első felvonást 25-16-ra, a másodikat pedig 25-14-re nyerték meg.

Ekkor már sejteni lehetett azt, hogy ezen a meccsen a fővárosiaknak nem sok keresni valójuk lesz. És habár a piros mezesek nagyot küzdöttek a harmadik felvonásban, de 25-19-re elveszítették ezt játszmát, így a Békéscsaba 3:0-ra nyerte a meccset.

A MECCS UTOLSÓ JÁTSZMÁJA:
[RELATED VIDEO:1]

RÖPLABDA, KÖZÉP-EURÓPAI KUPA, 2. FORDULÓ
Békéscsaba - Vasas 3:0

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
03:30
Tenisz
WTA-torna, Miami A program élőben látható
13:45
Amerikai foci
HFL, Miskolc Steelers-Budapest Cowbells A program élőben látható
17:00
Tenisz
ATP Masters, Miami A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
14:55
Kézilabda
Bundesliga, Hannover-Kiel A program élőben látható
17:00
Tenisz
WTA-torna, Miami A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
21:25
Labdarúgás
argentin bajnokság, San Juan-Boca Juniors A program élőben látható
23:30
Labdarúgás
argentin bajnokság, River Plate-Belgrano A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2017 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.