Tenisz
WTA, EASTBOURNE, NYOLCADDÖNTŐ
2018. június 27. 17:50, szerda

Wozniacki szetthátrányból fordítva ment tovább - VIDEÓVAL

Caroline Wozniacki három szettben győzte le Johanna Kontát az eastbourne-i WTA-torna nyolcaddöntőjében. Az elsőként kiemelt versenyző szetthátrányból fordított, így a következő fordulóban Ashleigh Bartyval mérheti össze tudását.

Noha Wozniacki első kiemeltként vágott neki az angliai viadalnak, a fogadóirodák mégis az ő továbbjutásáért fizettek volna nagyobb pénzeket. Ennek megfelelően indult a mérkőzés, hiszen Konta rögtön elvette a dán adogatását. A világranglista másodikja hiába dolgozta le a brékhátrányt, a brit azonnal újabb előnyre tett szert, majd saját szervagémjeit nyerve behúzta a szettet.

A második játszmában összekapta magát Wozniacki és 6:1 után egyenlített, így jöhetett a döntő felvonás. Ez szinte ugyanúgy alakult, mint az első, azzal a különbséggel, hogy a skandináv hölgy került brékelőnybe, melyet ellenfele még ledolgozott, ám másodjára már nem sikerült, majd Wozniacki második meccslabdáját értékesítve lezárta a párharcot. A negyeddöntőben az ausztrál Bartyval csaphat össze, aki Hszie Szu-Vejt ejtette ki 6:0, 6:4 arányban. A másodikként kiemelt Karolina Plisková két szettben jutott át Barbora Strycová testén.

A WOZNIACKI-KONTA MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA
[RELATED VIDEO:1]

WTA, EASTBOURNE, NYOLCADDÖNTŐ
Wozniacki (dán, 1.) - Konta (brit, 13.) 4:6, 6:1, 6:4
Barty (ausztrál, 8.) - Hszie (tajvani) 6:0, 6:4
Szabalenka (fehérorosz) - Mertens (belga, 9.) 7:5, 2:6, 7:6
Plisková (cseh, 2.) - Strycová (cseh, 14.) 6:3, 6:4


 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
16:30
Sárkányhajó-világbajnokság
A program élőben látható
18:00
Tenisz
WTA-torna, Bukarest A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
14:00
Tenisz
WTA-torna, Bukarest A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
Ezen a napon nincs élő program.
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.