kedd
Kis híján csúnyán megégett a Tottenham - VIDEÓ

Hosszú idő után harcolta ki a Tottenham a Bajnokok Ligájában való szereplést az előző szezon végén, hiszen a Premier League-ben elért negyedik hely azt jelentette, hogy a londoni gárdának csupán a BL play-offján kellett túljutnia ahhoz, hogy a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára kerülhessen. Az előzetes várakozásokat tekintve a Spursnek ez nem kellett volna, hogy nagy gondot okozzon, mivel a svájci Young Boyst kapta ellenfélül.
Ehhez képest még az első negyedóra sem telt el, mikor már 2-0 állt az eredményjelzőn Svájcban. Hiszen a negyedik percben Senad Lulic, a tizenharmadikban pedig Henri Bienvenu talált a hálóba. A Tottenham ezidő alatt Giovani Dos Santos és Jermain Defoe révén két nagy helyzetet is kidolgozott, de a két támadó hibázott. Ekkor, az angol csapat szurkolói már bizonyára elvárták, hogy szépítsenek kedvenceik, ehelyett az első félóra végére 3-0-ra módosult az állás, ekkor Xavier Hochstrasser lőtt Gomes kapujába.
Az első félidő hajrájában aztán egy kicsit fellélegezhetett a vendégek méltán letört mestere, Harry Redknapp, ugyanis Sébastien Bassong szépített egy szöglet után. A fordulás után aki azt várta, hogy na most majd elkezd rohamozni a Tottenham, az tévedett, a svájciak jobban játszottak, és az angolok helyzetbe is csak elvétve kerültek. A londoniak a mérkőzés hajrájához közeledve kétszer is elmormolhattak egy Miatyánkot, hiszen csupán a hazai csatárok bakiján múlt, hogy nem állt vissza a háromgólos különbség.
Ekkor pedig a futball igazságtalanságának lehettek tanúi a Young Boys drukkerei, hiszen a csereként beállt Robbie Keane passza után Roman Pavljucsenko lőtte ki éles szögből a bal felsőt. A vége 3-2-lett, és így a visszavágón egy soványka 1-0-ás siker is elég lehet a Tottenhamnak a továbbjutáshoz.
| Young Boys (svájci) - Tottenham (angol) | 3-2 |
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI A JÁTÉKNAPRÓL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT.
Kapcsolódó média
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.













