szerda
Bale és Crouch vezetésével írt történelmet a Spurs - VIDEÓ

Átkozódhattak a svájciak egy héttel ezelőtt, hiszen rossz előjel volt számukra a hazai pályán bekapott két gól. A Tottenham játékosai ennek megfelelően - ahogyan a párharcot megelőzően is - esélyesként várhatták a londoni visszavágót. Az előző selejtezőkörben a Fenerbahcét kiejtő berni együttestől tehát ismét csodára lett volna szükség.
A Spurs hamar dűlőre akarta vinni a dolgot, ennek megfelelően már az első pillanatoktól kezdve kezükbe vették a marsallbotot. Alig öt perc telt el a találkozóból, amikor a hétvégén duplázó Gareth Bale rövid cselezgetés után a kapu elé ívelt, a hórihorgas Peter Crouch pedig menetrendszerűen érkezett. A válogatott támadó tanítanivaló módon bólintott a hosszú sarokba.
A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG A JÁTÉKNAPRÓL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT!
A balszélső remek formában van, ezt legközelebb a 32. percben bizonyította egy újabb gólpasszal. Az ágyékműtétjét a BL-rájátszás miatt elodázó Jermaine Defoe pedig partnernek bizonyult: a hazaiak csatára kezezésgyanús mozdulattal vette ugyan át a labdát, ám szemet gyönyörködtető lövéssel fejezte be az akciót. A sérüléssel bajlódó játékos néhány minutumon belül akár duplázhatott is volna, ám néhány centit tévedett és a kapufa mellett gurította el a labdát. A félidő végén még a Young Boys adott életjelet, ám Xavier Hochstrasser távoli lövése elkerülte a londoni kaput.
A félidőben kényszerű kapuscserére került sor a hazaiaknál: Gomes sérülése miatt Carlo Cudicini folytatta a londoniak hálója előtt. Az első percekben még kiegyenlített csata folyt: előbb Henri Bienvenu, majd a túloldalon Crouch rontott ziccerben (vagy védett a két portás hatalmasat...) Ezt követően azonban ismét a brillírozó Bale és Crouch percei következtek. Alig negyedórával a második játékrész kezdete után Bale szögletből ívelt be, a langaléta csatár pedig szinte beláthatatlan magasságokba emelkedve fejelt a svájciak kapujába.
A 77. percben az első mérkőzésen betaláló Senad Lulic ezúttal negatív színben tetszelgett: felrúgta Bale-t a tizenhatoson belül, amiért megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Crouch annak rendje és módja szerint bevágta a büntetőt, megszerezve harmadik találatát a meccsen.
Összességében esélyeshez méltóan, magabiztos győzelmet aratott a Tottenham, amelynek szurkolói ezek után méltán foglalhatják imába két klasszisuk nevét.
| Tottenham (angol)-Young Boys (svájci) | 4-0 (2-0) |
| Továbbjutott: a Tottenham 6-3-as összesítéssel |
Kapcsolódó média
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.














