Hírek
ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG
2010. augusztus 29. 17:43
vasárnap

Torres mentette meg a Poolt - VIDEÓK

Fernando Torres találatának köszönhetően szerezte meg első győzelmét az angol labdarúgó-bajnokságban a Liverpool. A vörösök a spanyol klasszis kapásgóljával verték hazai pályán az újonc West Bromwich Albiont. Eközben újabb magyar játékos mutatkozott be a Premier League-ben a Boltont erősítő Bogdán Ádám személyében. Kikapott Sunderlandben a Manchester City.
Fernando Torres (balra) gólja döntőnek bizonyult (Reuters)

Bár az egyik újoncot fogadták az edzőváltáson átesett Mersey-partiak, szurkolóik nem lehettek nyugodtak. Az első két fordulóban elért eredmények és a klub átigazolási politikája legalábbis nem hathatott Andaxinként a számukra. Pedig az Arsenal elleni döntetlen és a Manchester Citytől elszenvedett háromgólos vereséget követően könnyebb feladatnak ígérkezett a West Brom elleni összecsapás.

Nos, minden volt a mérkőzés a Liverpool számára csak könnyű nem. A bajnoki címet utoljára húsz éve nyerő együttesnek teljesen egyenrangú ellenfele volt Roberto Di Matteo legénysége. Fernando Torres ugyan már a találkozó elején a frászt hozta az ellenfélre, ám hamar megnyugodtak a kedélyek és bármilyen furcsa ezt leírni egy ötszörös BEK/BL-győztes csapattal kapcsolatban, se itt, se ott nem alakultak ki igazán jó lehetőségek.

A fordulást követően sem változtak a viszonyok, a felek elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak - vajmi kevés sikerrel. A fordulatot a 66. perc hozta meg, Dirk Kuyt remek beadását Torres nem kevésbé szép mozdulattal, kapásból lőtte a korábban a Liverpoolban is megfordult Scott Carson hálójába. A spanyol klasszis hamar duplázhatott volna, ám a birminghamiek kapusa hatalmasat védett ziccerben.

Kisebb szusszanás után ismét felpörögtek az események, James Morrisont azonnal kiállította a játékvezető miután beleszállt Torresbe. A piros lapot követően mégis a vendégek indultak be és kapuja elé szorították a Liverpoolt. Több gól azonban már nem született, így a vörösök, ha borzalmas teljesítménnyel is, de megszerezték szezonbeli első sikerüket. Hozzátartozik a mérkőzés jegyzőkönyvéhez, hogy a találkozó előtt mutatták be az Anfield Road közönségének Raúl Meirelest, a klub legújabb szerzeményét.

A KÉPRE KATTINTVE TEKINTHETI MEG A JÁTÉKNAPRÓL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT!

A vasárnap számunkra legkellemesebb élményét Bogdán Ádám bemutatkozása jelentette. A Vasasban nevelkedett vöröshajú kapus Jussi Jäskaleinen kiállítását követően léphetett pályára már gólhátrányban. A tehetséges portás is kapott ugyan egy gólt a Birmingham City ellen, ám csapata az ő remeklésének is köszönhetően 2-2-re mentette a mérkőzést. Nagy esély van rá, hogy a válogatott keretben is számításba vett futballista kezdőként kapjon lehetőséget a két ét múlva következő, Arsenal elleni bajnokin.

A klasszisokkal teletűzdelt Manchester City azonban nem tudott pontot menteni a Sunderland otthonában. A nyáron jelentősen megerősített égszínkékek Darren Bent utolsó pillanatokban lőtt büntetőjével buktak el a fekete macskák ellen.

ÖSSZEFOGLALÓ A LIVERPOOL-WEST BROMWICH MÉRKŐZÉSRŐL

 

AZ ASTON VILLA-EVERTON MÉRKŐZÉS GÓLJA

 

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ, VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Liverpool-West Bromwich Albion 1-0
Sunderland-Manchester City 0-0
Bolton-Birmingham City 2-2
Aston Villa-Everton 1-0

 

Kapcsolódó média

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.