Hírek
SERIE A
2010. szeptember 06. 21:12
hétfõ

Pirlo lesz a nagybevásárlás áldozata?

Massimiliano Allegri korábbi mentora, Giovanni Galeone szerint a Milan labdarúgócsapatának mestere egyszerre pályára küldi majd a két új szerzeményt, Zlatan Ibrahimovicot és Robinhót, valamint az Alexandre Pato, Ronaldinho kettőst. Ennek azonban Andrea Pirlo ihatja meg a levét.
Andrea Pirlo (jobbra) elveszítheti az eddig bombabiztos helyét (Reuters)

A Milan az átigazolási szezon legnagyobb nyertese lett az utolsó napokban szerződtetett két új futballistájával. Zlatan Ibrahimovic és Robinho érkezésével ugyanis jelentősen erősödött az addig sem gyenge támadósor.

Miután a keretben van Alexandre Pato és Ronaldinho is, felmerült a kérdés, hogy kit fog kihagyni Massimiliano Allegri. Vagy egyáltalán ki kell hagyni valakit? A Milan vezetőedzőjének egykori mentora, Giovanni Galeone szerint nem.

„Ez a négyes elfér együtt a pályán, és véleményem szerint Allegri együtt is játszatja őket. Ibrahimovic játszana elöl, és kicsivel mögötte szerepelne a másik három játékos.”

Arra a kérdésre, hogy ez milyen szerkezeti változtatással járhat, Galeone így felelt: szerinte két védekező középpályással stabil lehetne a csapat, így viszont nincs szükség egy olyan mélységi irányítóra, mint Andrea Pirlo.

Pirlo, aki az Interben még mint a támadók mögött irányító tűnt fel, évek óta kihagyhatatlan volt a Milanból a Carlo Ancelotti által szinte kifejezetten az ő számára kreált poszton. Most azonban ha Galeone jóslata valósággá válik, tényleg kikerülhet a Milanból.

„Ez a csapat mindent megnyerhet” – zárta le eszmefuttatását Galeone.

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.