Hírek
JUDO-VILÁGBAJNOKSÁG, TOKIÓ
2010. szeptember 12. 18:00
vasárnap

Vissza az eredethez - hétfő

Szeptember 9. és 13. között visszatér eredetéhez a judo világbajnokság, a helyszín ugyanis az a Tokió lesz, ahol a sportág első két globális seregszemléjét tartották. A magyarok szép reményekkel vágnak neki a túrának, a DIGI Sport pedig élőben számol be az eseményről. Érdemes lesz hát minket figyelni!
Teddy Riner ötödik vb-elsőségére tör (Reuters)

Számos tekintetben különleges lesz ez a világbajnokság. Először is azért, mert Tokió számít a judo fellegvárának, a japán főváros adott otthont sportág első, majd második világbajnokságának 1956-ban, illetve 1958-ban. A szigetország – ahonnan maga a judo származik – azóta ugyan kétszer már vendégül látta a földkerekség legjobbjait, ám 1995-ben Csiba, 2003-ban pedig Oszaka volt a házigazda, így a sportági seregszemle alapvetően most tér vissza eredetéhez.

Ennek megfelelően Tokió már hetek óta a vb lázában ég, és gyakorlatilag reménytelen jegyhez jutni, pedig a Jojogi Nemzeti Sportcsarnok 13 200 fő befogadására alkalmas. Jellemző a helyzetre, hogy a diákoknak álló szektort hoztak létre, hogy többen elférhessenek…

Különleges lesz a vb azért is, mert szemben az eddigiekkel, egy nemzet nem egy, hanem két versenyzőt is indíthat súlycsoportonként. Nem meglepő módon, így ez lesz minden idők legnagyobb létszámú viadala, a leadott jelentkezések alapján 101 ország 848 versenyzője lép majd tatamira. Az engedmény elsősorban a judo-nagyhatalmakat segíti, az olyanokat, mint a mindenható Japán, vagy Oroszország, amelyeknek a különböző súlycsoportok világranglistáin a legjobbak között több atlétájuk is található. Csak egy kiragadott példa: a 48 kilogrammos hölgyek kategóriájában öt japán van a világranglista első 11 versenyzője között.

Sajnos ez a szisztéma nem igazán kedvez a magyaroknak, mert ugyan Csernoviczky Csaba válogatottja kiváló erőkből áll – sőt, méltán sorolhatjuk a világ elitjébe a honi judo-csapatot –, ám a súlycsoportokon belül jobbára csak egy magyar klasszis tartozik a legjobbak közé, azaz nekik most egyszerűen több nehéz riválison kell átverekedniük magukat a dicsőséghez.

Csüggedni persze nem kell, hiszen a mieink áprilisban minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplését produkálták. Bécsben a magyar csapat végzett a ponttábla első helyén, két arannyal, három ezüsttel, valamint két bronzzal, és ugyan ezúttal lényegesebben erősebb mezőny gyűlik össze, Tokióban két érmet és legalább két pontszerzőt vár Csernoviczky kapitány, ami, lássuk be, teljesíthető – főleg jó sorsolás esetén.

A világbajnokság eseményeiről a DIGI Sport kiemelt figyelemmel számol majd be. A viadal négy napja alatt – többnyire 10:30-as kezdettel – két és fél-három órás élő közvetítést láthatnak majd Tokióból – azaz, a lényegről aligha maradhat le bárki.
 

 
Egy újabb érem bravúr lenne – a hétfői (09.12.) program

Az első nap még sikertelen volt, a második napon viszont megszületett az első magyar érem: Mészáros Anett a 70 kg-osok mezőnyében csak a döntőben kapott ki a francia Lucie Decosse-tól, igaz a végén már sérüléssel bajlódott.

Szombaton három súlycsoportban mérték össze erejüket a versenyzők, és három magyarnak is szurkolhattunk. Közülük Karakas Hedvig a hetedik, míg Ungvári Attila a kilencedik helyen végzett a sajátjai között. Taraba Sándor nem ért el helyezést. Vasárnap egy újabb hetedik hellyel gazdagodtunk Ungvári Miklós révén.

Vasárnap bővebb programot követhetnek figyelemmel a DIGI Sporton, hiszen négy kategóriában is tatamira állnak a résztvevők.

Hétfőn, a világbajnokság záró napján az Open kategória küzdelmeire kerül sor. Itt tulajdonképpen bárki indulhat, de hagyományosan a két legmagasabb súlycsoport versenyzői szoktak elindulni.

A férfiaknál ezúttal is Teddy Riner az esélyes, a francia klasszis második világbajnoki címét nyerheti Tokióban, összességében pedig az ötödikért hajt. Riner egyébként címvédőként várja a záró napot.

A hölgyeknél természetesen elindul a +78 kg győztese, a japán Szugimoto Mika, a 78 kg-osok között diadalmaskodó Kayla Harrison viszont nincs ott a mezőnyben.

A DIGI Sport 10:30-tól 13:15-ig élőben közvetít a világbajnokságról.

A legfontosabb napi adatok
Férfiak, Open kategória:
Magyar induló: -
Címvédő: Teddy Riner (francia)

Nők, Open kategória:
Magyar induló: -
Címvédő: Ven Tung (kínai)

 

Kapcsolódó média

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.