Hírek
TENISZ, ATP, GRAND SLAM, WIMBLEDON
2017. július 16. 17:10, vasárnap

Federer immáron tizenkilencszeres Grand Slam-győztes!

Roger Federer sikerével zárult a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyes mezőnyének döntője, miután a svájci klasszis három szettben felülmúlta Marin Cilicet. A fonákkirály ezzel nyolcadszor emelhette magasba a kupát a füves pályás tornán.
(fotó: Reuters)

Federer abszolút favoritként készülhetett a fináléra, hiszen – bár a teljes salakszezont kihagyta – remek formának örvend a füves borításon, és az eddig lejátszott meccsein még csak játszmát sem veszített az idei viadalon. Ráadásul az eredmények is a svájci kezére játszottak: Rafa Nadal és Andy Murray korábban búcsúzott, míg Novak Djokovics sérülés miatt volt kénytelen kiszállni.

Ennek ellenére Cilic sem volt teljesen esélytelen – és emlékezhetünk, három éve egy US Open-elődöntőben már legyőzte mostani ellenfelét. Ezúttal viszont az Australian Open-győztes kezdett jobban, és már az első etapban is kétszer brékelni tudott, ráadásul a második alkalom a szett megnyerését is jelentette számára.

A második felvonás ennél sokkal simább volt, Federer ismét kétszer vette el riválisa adogatását, így 6:1-re behúzta a szettet, és óriási lépést tett a végső diadal felé. A folytatásban a 35 esztendős teniszező ismét bizonyította, hogy ez a kedvenc borítása, és egyben a kedvenc versenye is, káprázatosan játszott, és a lábsérülése által is hátráltatott horvátnak esélye sem volt ezen a napon.

Federer 3:0-s győzelmével történelmet írt, hiszen nem csak megszerezte pályafutása tizenkilencedik(!) Grand Slam-trófeáját, de egyben nyolcadik alkalommal hódította el a wimbledoni kupát, amellyel abszolút első helyre lépett elő az urak mezőnyében a füves pályás nagytorna történetében.

TENISZ, ATP, WIMBLEDON, FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Federer (svájci, 3.) - Cilic (horvát, 7.) 6:3, 6:1, 6:4)

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
02:30
K-1
Glory-sorozat, Chicago, Superfight Series A program élőben látható
05:00
K-1
Glory-sorozat, Chicago A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - AS Roma A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Strasbourg A program élőben látható
20:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Internazionale A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
13:25
Labdarúgás
skót bajnokság, Ross County - Hearts A program élőben látható
17:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Chievo - Cagliari A program élőben látható
19:55
Labdarúgás
Ligue 1, Caen - Rennes A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
15:00
Tenisz
WTA-torna, Doha A program élőben látható
18:00
Tenisz
ATP-torna, Buenos Aires A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.