Hírek
LABDARÚGÁS, NB I
2017. augusztus 12. 19:57, szombat

Hátrányból fordítva nyert a bajnok Honvéd

A Budapest Honvéd együttese 0-1-es félidőt követően végül 2-1-re diadalmaskodott hazai pályán az Újpest felett a magyar labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. Otthon botlott a Ferencváros.

Két veretlen csapat találkozott Kispesten, ahol a címvédő Honvéd látta vendégül a nyáron megerősödött Újpestet. A lila-fehérek kezdtek jobban, és a tavaly még a XIX. kerületieket erősítő Zsótér Donát révén a vezetést is megszerezték a nyolcadik percben.

A folytatásban aztán nagyot fordult a játék, hiszen előbb a vendégek lőttek kapufát, majd Davide Lanzafame egalizált. A piros-feketék nem elégedtek megy egy ponttal, és a 82. minutumban Djordje Kamber találatával megnyerték az összecsapást.

A rajtnál alaposan beragadó FTC-nek (egy győzelem, három döntetlen) kötelező lett volna a három pont begyűjtése a Paks ellen. Thomas Doll legénysége az első játékrész hajrájában ugyan előnyhöz jutottak, ám a látogatók a második negyvenöt percben egyenlítettek, és mivel újabb gól már nem esett, ezzel beállították az 1-1-es végeredményt.

LABDARÚGÁS, NB I, 5. FORDULÓ
Diósgyőr - Pukás Akadémia 2-2
FTC - Paks 1-1
Haladás - Balmazújváros 3-1
Honvéd - Újpest 2-1
Vasas - Mezőköved 1-1
Videoton - Debrecen 1-0

AZ ÁLLÁS
1. Honvéd FC 5 3 2 0 10-5 11 pont
2. Videoton 5 3 2 0 9-4 11
3. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9-8 8
4. Vasas 5 2 1 2 4-4 7
5. Mezőkövesd 5 2 1 2 6-11 7
6. Ferencvárosi TC 5 1 4 0 9-4 7
7. Haladás 5 2 0 3 4-8 6
8. Paks 5 1 3 1 8-7 6
9. Újpest 5 1 3 1 8-8 6
10. Balmazújváros 5 1 2 2 8-7 5
11. Debreceni VSC 5 0 2 3 2-5 2
12. Puskás Akadémia 5 0 2 3 4-10 2
DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
01:00
Tenisz
ATP Masters, Cincinnati, elődöntők A program élőben látható
11:00
Autósport
FIA F3, Zandvoort, 2. futam A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Caen A program élőben látható
17:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - AS Roma A program élőben látható
20:00
Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, döntő A program élőben látható
22:00
Tenisz
ATP Masters, Cincinnati, döntő A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
14:25
Labdarúgás
belga bajnokság, Anderlecht - St. Truiden A program élőben látható
16:55
Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Angers A program élőben látható
19:00
Extrém Sport Fesztivál
UCI BMX Freestyle Park World Cup, férfi döntő A program élőben látható
20:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Fiorentina A program élőben látható
22:55
Autósport
IndyCar, Pocono A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
16:00
Atlétika
Diamond League, Birmingham A program élőben látható
18:00
Labdarúgás
belga bajnokság, Kortrijk - Club Brugge A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Toulouse A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2017 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.