Hírek
SERIE A
2018. február 13. 13:00, kedd

Gattuso a Serie A legrosszabbul fizetett trénere

Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő AC Milan trénere, Gennaro Gattuso keresi a legkevesebbet az élvonalbeli edzők közül.
(fotó: Reuters)

A korábbi kiváló középpályás ugyanis a hírek szerint ugyanazokkal a feltételekkel irányítja az első csapatot, ahogy anno átvette a piros-feketék Primavera együttesének irányítását. Ennek értelmében a 40 éves szakember 120 ezer eurót keres évente, amellyel jelenleg ő a liga legkevesebbet kereső edzője. Érdekesség, hogy Gattuso elődje, a novemberben menesztett, azóta pedig már a Sevillát irányító Vincenzo Montella fizetése 3 millió euró volt.

Közvetlen előtte az újonc Hellas Veronát irányító Fabio Pecchia áll a 19. helyen, aki szezononként 250 ezer eurót tehet zsebre. A képzeletbeli listát a címvédő Juventust irányító Massimiliano Allegri vezeti évi 7 millióval, akit 4-gyel az Interes Luciano Spalletti követ. Az éllovas és bajnoki címre hajtó Napolit trenírozó Maurizio Sarri pedig 1,4 millióval gazdagodik évadonként.

A piros-feketék kezdenek magukra találni az utóbbi időben Gattusóval a kispadon, hiszen nyolc tétmérkőzés óta nem kaptak ki: a bajnokságban jelenleg a hetedik helyen állnak három pontra az EL-indulást érő hatodik pozíciótól, míg az Olasz Kupában a negyeddöntőben a városi rivális Intert búcsúztatták, az elődöntő első mérkőzésén pedig gólnélküli döntetlent értek el hazai pályán a Lazio ellen.

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
06:55
Reggeli Start
(benne Sport 24), ÉLŐ A program élőben látható
13:30
Tenisz
WTA-világbajnokság, Szingapúr A program élőben látható
18:00
Sport 24
A DIGI Sport hírműsora A program élőben látható
18:15
Kosárlabda
női Európa Kupa, Szekszárd - Cinkarna Celje A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
Ezen a napon nincs élő program.
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
Ezen a napon nincs élő program.
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.