Hírek
KÉZILABDA, BUNDESLIGA
2018. április 15. 14:04, vasárnap

A Füchse átgázolt a Göppingenen - VIDEÓVAL

A Füchse Berlin együttese fölényes, 33-19-es sikert aratott a Göppingen felett a német kézilabda-bajnokság 28. fordulójában.
(fotó: Twitter)

A fővárosiaknak mindenképpen nyerniük kellett vasárnapi riválisuk ellen, amennyiben a szezon végén valóban odaérnének a dobogóra, ami Bajnokok Ligája-indulást érne a gárdának. A Göppingen azonban remek formában érkezett a rókákhoz: a gárda legutóbbi három Bundesliga-meccsét behúzta, és Berlinben is szerette volna folytatni jó sorozatát.

Nem is bízta a véletlenre a hazai alakulat: már a kezdéstől a Füchse dominált, és az első találat megszerzésétől kezdve végig vezetve uralta a nyitó játékrészt, ennek köszönhetően pedig már a szünetben is tetemes volt a különbség a két csapat között – a félidő végén 17-6 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban sem vettek vissza a tempóból a vendéglátók, akik egy ízben tizenhat góllal is vezettek, míg a Göppingennek gyakorlatilag sansza sem volt – még közelebb zárkózni sem. A végén sem engedtek ki a berliniek, így az összecsapás 33-19-cel ért véget. Sikerének köszönhetően a Füchse fellépett a harmadik pozícióba, míg a vendégek maradtak a kilencedik helyen.

A TALÁLKOZÓ HAJRÁJA
[RELATED VIDEO:1]

KÉZILÉABDA, BUNDESLIGA, 28. FORDULÓ
Flensburg - Gummersbach 34-22
Füchse Berlin - Göppingen 33-19
Leipzig - Minden 20-17
Ludwigshafen - Kiel 21-25
Melsungen - Hüttenberg 15:00

 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
06:55
Reggeli Start
(benne Sport 24) A program élőben látható
11:30
Tenisz
WTA-torna, Stuttgart A program élőben látható
18:10
Sport 24
A DIGI Sport hírműsora A program élőben látható
18:30
Tenisz
WTA-torna, Stuttgart A program élőben látható
20:40
Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Marseille - Salzburg A program élőben látható
23:15
Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
11:30
Tenisz
WTA-torna, Isztambul A program élőben látható
14:00
Tenisz
WTA-torna, Isztambul A program élőben látható
18:55
Kosárlabda
Euroliga, rájátszás, Zalgiris Kaunas - Olympiakosz A program élőben látható
20:55
Kosárlabda
Euroliga, rájátszás, Baskonia - Fenerbahce A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
18:00
Tenisz
WTA-torna, Isztambul A program élőben látható
20:30
Tenisz
WTA-torna, Stuttgart A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.