Hírek
eSport, DIGI eSport FIFA Pro Clubs Kupa
2018. június 12. 23:30, kedd

A Honvéd nyerte az I. DIGI eSport FIFA Pro Clubs Kupát!

A Honvéd csapata húzta be az I. DIGI eSport FIFA Pro Clubs Kupát, miután a döntőben - hosszabbításban - 1-0-ra legyűrte a Debrecent. A bronzérem az MTK-hoz került, a kék-fehérek a Puskás Akadémiát fektették két vállra a harmadik helyét zajló összecsapáson.

Az elődöntők során a Honvéd máris egy bombameglepetéssel nyitott: a kispestiek egy szervezetten végigvédekezett, 0-0-s rendes játékidpt követően büntetőkkel búcsúztatták a topfavorit MTK-t. A Debrecen is hasonló bravúrt hajtott végre: a hajdúságiak 1-1-et játszottak a Puskás Akadémiával, majd - mivel a hosszabbítás itt sem hozott gólt - tizenegyesekkel kvailifkálták magukat az aranycsatára.

A bronzmeccsen az MTK és a Puskás remek ütközetet vívott egymással. Az első félidei gyors gólváltás után a második játékrészben egyértelműen kék-fehérek domináltak, és a 74. percben másodszor is előnyhöz jutottak. Ezt pedig - elsősorban kapusuknak köszönhetően - meg is őrizték a lefújásig, így felálhattak a dobogó legalsó fokára.

A finálé nagy taktikai harcot, kevés helyzetet és 0-0-s végeredményt hozott. A ráadásban azonban megszületett a mindent eldöntő találat: a 112. percben a Honvéd bevette a debreceni kaput, ezzel pedig nem csak a meccset, de az I. DIGI eSport FIFA Pro Clubs Kupát is megnyerte!

ITT NÉZHETŐ VISSZA A TELJES FINAL FOUR:

Nézd meg DIGIeSport Digisport című tartalmát a twitch.tv weboldalon

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
08:00
Reggeli Start
(benne Sport 24) A program élőben látható
12:00
Tenisz
WTA-torna, Eastbourne A program élőben látható
23:00
VB 24
A DIGI Sport napi elemző műsora A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
18:35
Sport 24
A DIGI Sport hírműsora A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
Ezen a napon nincs élő program.
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.