Hírek
LABDARÚGÁS, SERIE A
2018. június 30. 19:42, szombat

Sassuolóból szerződtetett csatárt az Inter

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter hivatalos honlapján és közösségi oldalain jelentette be, hogy – vásárlási opciós joggal – egy évre kölcsönvette a Sassuolo támadóját, Matteo Politanót.
(fotó: Twitter)

A 24 esztendős játékos első felnőtt csapata az AS Roma volt, méghozzá 2012-ben, de a farkasok egyből kölcsönadták a Perugiának, majd 2013-ban leigazolta őt a Pescara. Ott remek teljesítményt nyújtott, amire a Sassuolo figyelt fel, és meg is állapodott a szélsőként is bevethető futballistával, aki 2015-ben a zöld-feketék szolgálatába állt.

Politano a legutóbbi három idényben már több nagy klub érdeklődését is felkeltette, januárban például nagyon úgy nézett ki, hogy a Napoli lecsap rá, ám az az üzlet végül meghiúsult. Most az Inter – sajtóhírek szerint – 5 millió euróért szerzi meg a ballábas focista játékjogát egy esztendőre, és további 20 millióért végleg megvásárolhatja őt a modenaiaktól.
 

DIGI Sport 1 ÉLŐ műsor
04:00
Tenisz
WTA-torna, Tokió, döntő A program élőben látható
07:00
Tenisz
WTA-torna, Szöul, döntő A program élőben látható
12:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Napoli A program élőben látható
14:40
Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - AS Roma A program élőben látható
17:40
Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Atalanta A program élőben látható
20:10
Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - Juventus A program élőben látható
DIGI Sport 2 ÉLŐ műsor
05:00
Tenisz
WTA-torna, Vuhan A program élőben látható
13:10
Autósport
EuroFormula Open, Monza, 2. futam A program élőben látható
14:55
Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - PSG A program élőben látható
17:15
Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Budapest - Liptovsky Mikulás A program élőben látható
20:55
Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Marseille A program élőben látható
DIGI Sport 3 ÉLŐ műsor
14:55
Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Genoa A program élőben látható
17:00
Labdarúgás
Ligue 1, Guingamp - Bordeaux A program élőben látható
DIGI Sport © 2010-2018 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.