Hírek
DÁVID FUTÁSA
2011. október 04. 12:10
kedd

Dávid futása – A maratoni csata, befejező rész

Legvégül elérkezett a nagy megmérettetés napja! 16 hét, 600 lefutott kilométer és számos sérülés után nem maradt más hátra, mint az utolsó 42 km. A 26. Spar Budapest Maraton-ra október 2-án került sor, ahol csapat közel 4000 emberrel várta az indulást jelző lövést a Hősök terén.



Az első kilométerek után azonban történt egy váratlan fordulat. Judit és Marci minden lehetséges szituációra felkészítették a csapatot, amire nem számíthattak az az, hogy a maraton előtt pár nappal egy vírus támadja meg Dávidot és Bencét. A fiatal fiú már a rajt pillanatában sem érezte jó magát és a futás ezen csak folyamatosan rontott. Ezért meg kellett hoznia egy nagyon komoly döntést… és feladta a küzdelmet.

A többiek ezalatt egyre közelebb kerültek a célhoz. Főszereplőnk sokáig nem hitte el, hogy valóban teljesíteni tudja a távot, 32 kilométer megtétele után már nagyon nehezen haladt előre, de az utolsó 100 méternél már biztos volt a győzelemben. Dávid után rövidesen Pistata, Enikő és Zita is megérkezett a célegyenesbe. A felkészülés és a futás során is voltak nehéz pillanatok, de végül mindenki teljesíteni tudta a távot.

Dávid szerint az egésznek az a tanulsága, illetve azt szerette volna bebizonyítani, hogy az emberi akaraterő csodákra képes, - „biztos vagyok benne, hogy az utolsó 10 km-en a szíven és az akaraterőm vitt be a célba.”

Gratulálunk a csapat nagyszerű teljesítményhez!

 

Kapcsolódó média

DIGI Sport 1 élő műsor
12:00
Tenisz
WTA-torna, Brüsszel, 2. forduló A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
A DIGI az MKB Veszprém támogatói között
Együttműködési megállapodást írt alá az EHF Bajnokok...
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.