Hírek
LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA
2010. június 23. 09:55
szerda

Capello: Ez olyan, mint a rájátszás

Fabio Capello, a britek szövetségi kapitánya elégedett csapata edzésmunkájával, úgy érzi, a játékosok már maguk mögött hagyták az Algéria elleni csalódást. A szlovén mester, Matjaz Kek szerint együttese Anglia ellen sem játszik mást, mint szokott. Joachim Löw vélhetően Cacaunak szavaz bizalmat az eltiltott Miroslav Klose helyén.
Maguk mögött hagyták az Algéria elleni meccset? - Wayne Rooney várhatóan egyedüli csatárként lép pályára Szlovénia ellen (Reuters)

A C csoportban eddig Anglia gyengélkedése okozza a legnagyobb meglepetést, senki nem gondolta volna, hogy két mérkőzés után a harmadik helyen áll Fabio Capello csapata. Pedig így van, sem az Egyesült Államokat, sem Algériát nem sikerült legyőznie a háromoroszlánosoknak, és most a kvartettet vezető Szlovéniával néz farkasszemet.

A szövetségi kapitánynak ráadásul el kellett beszélgetnie John Terryvel is, aki a sajtón keresztül nehezményezte Joe Cole mellőzését. A védő végül bocsánatot kért, és játszhat is Szlovénia ellen.

„Ezt az ügyet lezártuk, most már csak a Szlovénia elleni meccsre figyelünk – nyilatkozta Capello. – Jó látni, hogy a játékosok milyen intenzitással és odaadással végzik az edzéseket, szemmel láthatólag maguk mögött hagyták az Algéria elleni csalódást. Az eredmények nem jók, de a helyzetünk olyan, mint a rájátszásban: vagy továbbjutunk, vagy nem.

Utóbbit el sem tudják képzelni a szigetországban, de az ellenlábas Szlovénia eddig remekel, két meccsen négy pontot szerzett. Matjaz Kek szövetségi kapitány nem adja fel az eddigi taktikát Anglia ellen sem.

„Azt játsszuk, amit mindig. Három gólt szereztünk eddig a vb-n, nem látok rá okot, hogy miért változtatnánk a taktikánkon. Magabiztosnak érzem a csapatot, felvesszük a versenyt Angliával is.”

Kek hozzátette, nem foglalkozik az angol csapat belügyeivel, őt csak a sajátjai érdeklik. A szlovén válogatott egy döntetlennel mindenképpen továbbjut, az angolok pedig ha nem nyernek, mindenképpen kiesnek.

A másik párban az Egyesült Államok és Algéria csap össze egymással, közülük az amerikaiak helyzete könnyebb, hiszen nekik „csak” győzniük kell, és akkor biztosan a következő körbe jutnak. Papíron az algériaiaknak is elég egy egygólos győzelem, de ahhoz Angliának nem szabad nyernie, vagy ha nyer, akkor azt több mint egy góllal tegye.

A D jelű kvartettben Németország győzelmi kényszerrel lép pályára, hiszen ha kikap, kiesik. Egy döntetlennel esetleg továbbjuthat, de ehhez az szükséges, hogy Szerbia ne nyerjen, vagy ha Ausztrália nyer, azt ne nyolc góllal tegye. Lássuk be, utóbbira minimális esély van.

Joachim Löwnek az okoz fejfájást, hogy kivel pótolja a szerbek ellen kiállított Miroslav Klosét. A kapitány várhatóan az előkészületi mérkőzéseken gólokkal bizonyító Cacaunak szavaz bizalmat, Mario Gomez ugyanis nincs igazán formában.

„Mindenki tudja, hogy erős a csapatunk. Ez egy mindent vagy semmit párharc lesz Ghána ellen” – jósolt a szövetségi kapitány.

Bastian Schweinsteiger szerint nem fordulhat elő, hogy ha jól játszanak, akkor nem nyernek.

„Szerbia ellen tíz emberrel sem vallottunk szégyent. Ghána ellen nem szabad elvesztenünk a fejünket, magabiztosan kell játszanunk, hiszen képesek vagyunk a győzelemre. Élnünk kell az adódó lehetőségekkel.”

C CSOPORT, 3. FORDULÓ  
SZLOVÉNIA-ANGLIA DIGI Sport, 18:00
Port Elizabeth, vezeti: Wolfgang Stark (német)  
A várható kezdőcsapatok:  
Szlovénia: S. Handanovic - Brecko, Mavric, Cesar, Jokic - Birsa, Koren, Radosavljevic, Kirm - Dedic, Novakovic. Szövetségi kapitány: Matjaz Kek  
Anglia: James - G. Johnson, Upson, Terry, A. Cole - Lennon, Lampard, Barry, J. Cole - Gerrard - Rooney. Szövetségi kapitány: Fabio Capello.  
   
EGYESÜLT ÁLLAMOK-ALGÉRIA DIGI Sport, 23:00
Tshwane/Pretoria, vezeti: Frank de Bleeckere (belga)  
A várható kezdőcsapatok:  
Egyesült Államok: Howard - Cherundolo, Onyewu, Demerit, Bocanegra - Dempsey, Bradley, Edu, Donovan - Altidore, Buddle. Szövetségi kapitány: Bob Bradley.  
Algéria: M'Bohli - Bugerra, Halis, Jahia, Belhadzs - Kadir, Jebda, Laszen - Budebuz, Ziani - Matmur. Szövetségi kapitány: Rabah Szadan.  

 

D CSOPORT, 3. FORDULÓ  
 GHÁNA-NÉMETORSZÁG DIGI Sport, csütörtök, 0:45
 Johannesburg, vezeti: Carlos Simón (brazil)  
 A várható kezdőcsapatok:  
Ghána: Kingson - Pantsil, John Mensah, Vorsah, Sarpei - Annan - K. P. Boateng, A. Ayew, Tagoé, K. Asamoah - A. Gyan. Szövetségi kapitány: Milovan Rajevac.  
Németország: Neuer - Lahm, Friedrich, Mertesacker, Badstuber - Schweinsteiger, Khedira - T. Müller, Özil, Podolski - Cacau. Szövetségi kapitány: Joachim Löw.  
   
AUSZTRÁLIA-SZERBIA DIGI Sport, csütörtök, 06:00
Nelspruit, vezeti: Jorge Larrionda (uruguayi)  
A várható kezdőcsapatok:  
Ausztrália: Schwarzer - Wilkshire, Neill, Beauchamp, Carney - Culina, Valeri - Emerton, Cahill, Chipperfield - Kennedy. Szövetségi kapitány: Pim Verbeek.  
Szerbia: Sztojkovics - Ivanovics, Szubotics, Vidics, Kolarov -  Sztankovics - Kacsar, Kuzmanovics, Kraszics, Jovanovics - Zsigics. Szövetségi kapitány: Radomir Antics.  

 

DIGI Sport élő műsor
02:45
Labdarúgás
Libertadores Kupa, Vasco da Gama-Corinthians A program élőben látható
12:00
Tenisz
ATP Masters, Róma, nyolcaddöntő A program élőben látható
DIGI Sport Plus élő műsor
20:40
Labdarúgás
román bajnokság, Steaua Bucuresti-Dinamo Bucuresti A program élőben látható
Ajánló
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Helló Bajnok!
A DIGI Sport új műsorának, a Helló Bajnok!-nak a célja,...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport Plust?
Új csatornánk, a DIGI Sport Plus eléréséhez szeretnénk...
Dávid futása - 16. rész
Szántó Dávid, csatornánk műsorvezetője lefutotta a maratont...
2011. március 14-én indult útjára a DIGI Sport új csatornája!
Új csatornával és férfi-nõi kézilabda BL-lel újított...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2012 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.