Hírek
DZSÚDÓ
2012. július 29. 17:47
vasárnap

Ungvári Miklós ezüstérmes!

Egész napi fergeteges teljesítményének köszönhetően Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett a londoni olimpia 66 kilogrammos dzsúdószámában a férfiak mezőnyében. A magyar klasszist csak a fináléban lehetett megállítani, ez pedig a grúz Lasa Savdatuasvilinek sikerült.
Ungvári Miklós csupán egyetlen pillanatra hagyott ki egész nap (Reuters)

Ungvári Miklós remekül kezdte szereplését a 66 kilós dzsúdósok között, hiszen az első mérkőzésen mindössze tizenhét másodpercet töltött a tatamin, ugyanis ennyi időre volt szüksége, hogy az afgán Adzsmal Faizzadát legyőzze ipponnal. A magyar dzsúdóson már ekkor látszott, hogy hihetetlenül elszánt, és nem bíz semmit a véletlenre. A második körben ugyanis a belizei Eddermys Sánchez került az útjába, aki ellen „már tizenkilenc másodpercre volt szüksége”. Így alig több, mint fél percet töltött a „harctéren” és már a tizenhat közé jutott.

Ott aztán a mumusnak tekinthető Rok Dragsic következett. A szlovén ugyanis a legutóbbi két alkalommal legyőzte Ungvárit. Ez azonban kettejük csatájának egy újabb állomása volt. Mindkét bunyós rettentően agresszívan harcolt, nagyon pörgött a mérkőzés. Végül Ungvári egy jukóval legyőzte riválisát.

A negyeddöntőben aztán a lengyel Pawel Zagrodnik következett, és egy újabb jukóval behúzott siker már azt jelentette, hogy Ungvári Miklós a fináléba kerülésért küzdhetett. Az elődöntőben a magyar kiválóság a spanyol Sugoi Uriartéval találkozott, ahol a tőle megszokott hatalmas akarattal és hihetetlen agresszivitással küzdött, aminek ismét egy jukósiker lett a vége.

Az aranycsatában Lasa Savdatuasvilivel nézett farkasszemet Ungvári, és sajnos viszonylag hamar jukóhátrányba került, ugyanis a grúz egy nagybelsőhoroggal eldobta a magyart. Az Ippon Judo Tatabánya versenyzője a folytatásban nagyon akart, agresszívan küzdött, de ellenfele rutinosan tartotta előnyét, és sajnos pontot érően nem is sikerült őt eldobni.

Ungvári Miklós így ezüstérmes lett a londoni olimpián, és lehet, hogy ezekben a pillanatokban még bosszantja őt az elveszített finálé, azonban mindenki csak gratulálhat az egész napos remek teljesítményéért. Bravó Miki!

UNGVÁRI MIKLÓS NYILATKOZATA
"Eufórikus állapotban vagyok, ez az érem nagyon hiányzott a kollekciómból. Köszönöm mindenkinek, hogy mellettem állt, még ha nem is vagyok egyszerű ember. Annyi problémám volt, hogy nem hittem volna, hogy itt bármit letehetek az asztalra" - nyilatkozta a Magyar Televíziónak Ungvári Miklós.

 

DIGI Sport 1 élő műsor
06:55
Reggeli Start
A program élőben látható
14:00
Tenisz
WTA-torna, Eastbourne Open A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
Segítse Ön is az árvíz elleni harcot!
Az árvíz elleni munkákat nem csak a helyszínen, hanem otthonról...
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.