Hírek
LONDON 2012
2012. július 29. 23:43
vasárnap

Két góllal kaptunk ki a dánoktól

A magyar férfi kézilabda-válogatott közel állt ahhoz, hogy legyőzze az Európa-bajnok Dániát, ám a végjátékban alulmaradt, és az észak-európaiak 27-25-re nyertek.
Nagy Lászlóék vereséggel kezdtek (Reuters)

Nehéz mérkőzéssel kezdett a magyar válogatott az olimpiai kézilabdatornán, hiszen a nyitányon a dánokat küldte az útjába a sors. Jobban kezdtek a mieink, a dánok öt perc után szerezték meg első góljukat. Igaz, akkor meg is indultak, 5-4-re feljöttek, de a mieink 8-5-re elhúztak, ekkor időt kért az északi kapitány.

Ez hatott, mert egyenlített a dán együttes, és a félidő második részében átvette az irányítást. Ráadásul a mieink dolgát nehezítette, hogy Nagy Lászlót kétszer is kiküldték a szünet előtt, így féltávnál 13-10-es dán vezetést regisztrálhattunk.

A háromgólos hátrányból azonban volt visszaút, elsősorban Császár Gábor jó teljesítményének köszönhetően. Sőt, az 52. percben 23-21-es magyar előnyt mutatott már az eredményjelző. Ekkor azonban a kiállítások megfogták a mieinket, ennek köszönhetően a dánok visszavették az előnyt (23-24).

A mieink a hajrát nem bírták, köszönhetően a kiállításoknak is, de végül csak két góllal kaptak ki (25-27).

FÉRFI KÉZILABDATORNA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT  
Izland-Argentína 31-25
Svédország-Tunézia 28-21
Franciaország - Nagy-Britannia 44-15
B-CSOPORT  
Horvátország - Dél-Korea 31-21
Spanyolország-Szerbia 26-21
Magyarország-Dánia 25-27

 

 

DIGI Sport 1 élő műsor
02:25
Labdarúgás
Libertadores Kupa, negyeddöntő, Tijuana-Atlético MG A program élőben látható
09:40
Autósport
Porsche Carrera Kupa, Monaco, időmérő edzés A program élőben látható
11:00
Tenisz
WTA-torna, Brüsszel, negyeddöntők A program élőben látható
15:30
Tenisz
WTA-torna, Brüsszel, elődöntők A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.