Hírek
ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI, DÖNTŐ
2012. augusztus 19. 22:12
vasárnap

Federer ötödször lett Cincinnati bajnoka - VIDEÓVAL

Egy hihetetlenül sima, és egy nagyon kiélezett szettben verte Roger Federer Novak Djokovicsot a Cincinnatiban megrendezett ATP 1000-es keménypályás tenisztorna fináléjában. A svájci világelső ezzel ötödik alkalommal nyerte meg ezt a versenyt, ez pedig eddig csak neki sikerült.

Amennyire nagy csatát lehetett várni a Federer-Djokovics összecsapástól a Cincinnatiban megrendezett torna fináléjában, annyira egyoldalú lett az első szett. Federer ugyanis szárnyalt, szinte hibátlanul teniszezett, ellenben Djokovics mintha pályán se lett volna. Így fordulhatott elő, hogy a svájci mindössze húsz perc alatt 6:0 (!)-ra megnyerte ezt a felvonást.

A folytatásban azonban a szerb összeszedte magát, szívét-lelkét kitette a pályára, és annak ellenére nagyon meg akarta nyerni a mérkőzést, hogy látszott: egy bizony nem az ő napja. Djokovics játéka ennek köszönhetően feljavult, és már Federer sem volt annyira magabiztos, viszont arra mindkét fél rettentően figyelt, hogy a saját adogatásait hozza. Nos, ezt a tervet mindketten megvalósították, így jöhetett a rövidítés.

A második szettre jellemző hatalmas csatát láthattunk a tie breakben is, hibákkal és szép megoldásokkal tarkítva. Végül ha nehezen is, de Federer 9-7-re megnyerte ezt az etapot, aminek köszönhetően karrierje során ötödször nyerte meg a tornát.
 
A MINDENT ELDÖNTŐ TIE BREAK:
[RELATED VIDEO:1]

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI, DÖNTŐ
Federer (svájci, 1.) - Djokovics (szerb, 2.) 6:0, 7:6

 

DIGI Sport 1 élő műsor
06:55
Reggeli Start
A program élőben látható
14:00
Tenisz
WTA-torna, Eastbourne Open A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
Segítse Ön is az árvíz elleni harcot!
Az árvíz elleni munkákat nem csak a helyszínen, hanem otthonról...
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.