Videók
A Wembley gyepmestere garanciát vállal arra, hogy nem lesz gond a szombati Bajnokok Ligája-döntőben a fűvel. A Sport 24 keddi adásában ezen kívül foglalkozunk majd a szegedi kapusiskola növendékeivel, José Mourinho távozásával és egyik legtehetségesebb röplabdázónk, Gergye Roland külföldre igazolásával is.
Videó lejátszása (0)
Sikeres kenuedzőnk, Ludasi Róbert új párost rakott össze, amelyben az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás és az ifjúsági világbajnok Korisánszky Dávid szerepel majd együtt.
Videó lejátszása (8)
A szegedi kapusiskola növendékei nem akárkiktől leshették el a szakma trükkjeit: a korábbi válogatott Disztl Péter, illetve a Ferencváros portása, Jova Levente segítette őket.
Videó lejátszása (6)
Megnyerte hétvégén a Győrbe kihelyezett Örökrangadót a Ferencváros futballcsapata az MTK ellen, a Fradi erős tavaszt produkált néhány visszaeséssel, a szurkolótábor rajong Ricardo Moniz holland tréner szenvedélyes stílusáért, a dobogó még elérhető - vendégünk volt a mester jobbkeze, az Üllői útra Paksról érkezett, németalföldi légiósmúltú Máté Csaba pályaedző, aki Erwin Koeman segítője is volt a válogatottnál.
Videó lejátszása (777)
Egy felvétel, amit a magyar nézők most láthatnak először: egy hatvan évvel ezelőtti mérkőzés képei, 1953 májusa Rómában, stadionszentelő az Aranycsapattal. A mieink 1925 óta képtelenek nyerni olasz földön. Csak az 1952-es olimpián gyűrték le Itáliát - és akkor jött ez a 3-0-s siker, s róla ez az elveszett film, amelyhez Kő András, a Magyar Nemzet főmunkatársa, könyvek szerzője jutott hozzá, s hozta el hozzánk - ő volt a vendégünk az ősbemutatón.
Videó lejátszása (42)
A lányok után a fiúk is vízilabdabajnokok lehetnek Egerben, ha ma legyűrik a Szolnokot - a lányok tehát elvégezték a részüket, jöhet számukra az Universiade, a Világliga és a vébé; Pócsi Bianka csapatkapitány és Kelemen Attila vezetőedző, a junior válogatott trénere, Merész András segítője volt a vendégünk.
Videó lejátszása (81)
Pályafutása legrosszabb szezonjának nevezte a mostanit José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, aki fontos trófeák nélkül maradt idén. A városi rivális ellen, hazai pályán elbukott Király-kupa-fináléban kiállították a portugált, aki elhagyja a "viperafészket". Helyére Ancelottit csábítják Párizsból - kupadöntő-értékelés, hogyan tovább Real a Mou-korszak határára érve, spanyol erőviszonyok - Schróth Lajos egykor a spanyol élvonalbeli Cádizban is futballozott, ma budafoki edző, ő volt a vendégünk.
Videó lejátszása (78)
Farkas Sándor, a női kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya nem érti, mi az oka annak, hogy többen is lemondták a felkészülést. A szakember a hiányzókról, különös érzéseiről, harcairól és az esélyekről beszélt Szombathy Pálnak a Reggeli Startban.
Videó lejátszása (21)
Előző
1 2 3 4 5
DIGI Sport 1 élő műsor
10:30
Tenisz
WTA-torna, Brüsszel, 1. forduló A program élőben látható
18:15
Vízilabda
férfi bajnokság, döntő, ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-Közgép A program élőben látható
20:10
Kézilabda
Bundesliga, Hamburg-Füchse Berlin A program élőben látható
DIGI Sport 2 élő műsor
Ezen a napon nincs élő program.
Ajánló
A DIGI az MKB Veszprém támogatói között
Együttműködési megállapodást írt alá az EHF Bajnokok...
A DIGI Sport csatornáin a vízilabda szezon
A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása...
Megint mesélek - Vitray Tamás műsora
Hetedik részéhez érkezett új műsorunk, amelyben Vitray Tamás...
Marad a DIGI Sporton a Bajnokok Ligája és az Európa Liga!
2012-2015 között a DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti...
ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE
Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI...
Legújabb partnerünk az MPB!
A magyar paralimpiai csapat felkészülését nyomon követheti...
Hogyan találhatom meg a DIGI Sport 2-t?
Új csatornánk, a DIGI Sport 2 eléréséhez szeretnénk segítséget...
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
„Mindenünk a sport” – de mindenekelőtt legelső számunkra,...
Megszűnt az élő adás a digisport.hu-n
2010. szeptember elsejétől nincs ingyenes élő közvetítés...
Nézzen meccset iPhone-al!
Tudta, hogy a digisport.hu működik iphone-on is?
A Wembley gyepmestere garanciát vállal arra, hogy nem lesz...
Sikeres kenuedzőnk, Ludasi Róbert új párost rakott össze,...
A szegedi kapusiskola növendékei nem akárkiktől leshették...
Megnyerte hétvégén a Győrbe kihelyezett Örökrangadót a...
Egy felvétel, amit a magyar nézők most láthatnak először:...
A lányok után a fiúk is vízilabdabajnokok lehetnek Egerben,...
Pályafutása legrosszabb szezonjának nevezte a mostanit José...
Farkas Sándor, a női kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya...
Én négy éve azt gondoltam, hogy erre a posztra többé nem...
Harminckettedik alkalommal lett bajnok az Anderlecht – Nicola...
DIGI Sport © 2010-2013 - Minden jog fenntartva. - Felhasználási szabályzat - Általános hirdetési feltételek
Tilos a digisport.hu tartalma bármely részének vagy egészének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.