DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Zidane: Benzema megérdemelte

A Real Madrid az idegenbeli 2-1-es győzelem után hazai pályán 2-2-t játszott a Bayern Münchennel, így bejutott az UEFA Bajnokok Ligája döntőjébe. Így értékeltek a meccs után a szakvezetők.

Zidane: Benzema megérdemelte

A továbbjutásban oroszlánrészt vállalt a Real Madrid sokat kritizált csatára, Karim Benzema, aki kétszer vette be Sven Ulreich hálóját. Zinedine Zidane, a spanyol csapat mestere nagyon örül a francia támadó remeklésének.

„Benzema megérdemelte, mert nagyon keményen dolgozott érte. Mellette még ki kell emelnem Keylor Navast, aki hatalmas bravúrokat mutatott be a második félidőben. Ismét egy nagyon kemény ellenfelet búcsúztattunk, ez már a harmadik volt az egyenes kieséses szakaszban. Szenvedés nélkül ez nem megy, mi éppen eleget szenvedtünk. De nagyszerű érzés, hogy újra ott vagyunk a fináléban.”

Jupp Heynckes, a Bayern München mestere megerősítette, hogy a következő szezonban nem ül majd kispadon.

„Nem térek vissza a kispadra, ez biztos. 72 évesen nem sokan élnek meg ilyen eseményeket” – mondta a szakvezető, aki ezután a keddi meccsre is kitért.

„A két meccs alapján mi voltunk a jobbak, ám sajnos ez nem ér döntőt. Nagyon csalódottak vagyunk emiatt. Remek meccs volt, amit mi irányítottunk. A Real pedig hatalmas köszönetet mondhat Keylor Navasnak, aki hatalmasakat védett a végén, amikor helyzeteink voltak. Ilyen erős Bayernt hosszú ideje nem láttam, ezt jól mutatja, hogy a Real csak kontrázni tudott a saját stadionjában.”

A Real ellenfele a Liverpool vagy az AS Roma lesz a fináléban.


Megtekintések száma: 2811 2018-05-02 07:25:00
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Autósport
DTM Trophy, Norisring, 2. verseny, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Sportlövő Magazin, ism.
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 19:15 - Háromoroszlán 2.0
Premier Leauge Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Angers
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
09:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, DVTK - Nika Syktyvkar, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, negyeddöntők
17:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
18:50 - A nap hőse
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Black Wings Linz
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
22:10 - A nap hőse
22:20 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
23:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:20 - A nap hőse
11:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
15:00 - A nap hőse
15:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:40 - A nap hőse
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, 4. negyeddöntő
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse