DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Kosárlabda

Hangáék esélyt sem adtak a Baskoniának

A Barcelona férfi kosárlabdacsapata könnyedén, 77-67-re győzte le a Baskonia gárdáját az Euroliga alapszakaszának 23. fordulójában. Hanga Ádám együttese a sikernek köszönhetően megerősítette ötödik helyét a sorozat tabelláján.

Hangáék esélyt sem adtak a Baskoniának
(euroleague.net)

A BARCELONA-BASKONIA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A Barca remekül kezdte a Baskonia elleni meccsét csütörtökön este, hiszen az igaz, hogy az első kosarat a vendégek szerezték, de a katalánok erre egy 10-0-s futással válaszoltak, sőt a folytatásban sem lassítottak, így tíz perc után 22-9-re vezettek. A második felvonás is a gránátvörös-kékekről szólt, és még úgy is húsz ponttal (46-26) vezettek a nagyszünetben, hogy a játékrész utolsó perceiben inkább a Baskonia támadásai végződtek ponttal.

A harmadik negyedre aztán valamelyest visszavett a Barca, és habár a játékrészt elveszítette (16-19), azonban arra gondosan ügyeltek a hazaiak, hogy nehogy „lőtávon belülre” engedjék a baszkokat. Hangáéknak az utolsó felvonásban is csak arra kellett figyelniük, hogy ne tékozolják el előnyüket. Ez sikerült is, a Barcelona végül 77-67-re nyerte a meccset, aminek köszönhetően megerősítette ötödik helyét a sorozat tabelláján. Hanga egyébként két ponttal, négy lepattanóval és egy assziszttal zárta a csatát.

KOSÁRLABDA, EUROLIGA, ALAPSZAKASZ, 23. FORDULÓ
Barcelona - Baskonia 77-67
CSZKA Moszkva - Gran Canaria 107-85
Anadolu Efes - Olympiakosz 75-65
Olimpia Milano - Maccabi Tel-Aviv 87-83


 

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 22 19 0 2 1 1823-1611
2. CSZKA Moszkva 23 17 1 0 5 2003-1847
3. Real Madrid 22 17 0 0 5 1888-1685
4. Anadolu Efes 23 15 0 0 8 1953-1830
5. Barcelona 23 13 1 0 9 1787-1738
6. Milano 23 11 1 0 11 1993-1962
7. Olympiakos 23 11 1 0 11 1776-1757
8. Baskonia 23 11 0 1 11 1857-1825
9. Bayern 22 10 1 0 11 1719-1747
10. Maccabi Tel Aviv 23 10 0 0 13 1827-1850
11. Khimki M. 22 8 1 0 13 1697-1731
12. Panathinaikos 22 9 0 1 12 1693-1742
13. Zalgiris Kaunas 22 7 1 2 12 1676-1720
14. Gran Canaria 23 6 0 1 16 1803-2021
15. Buducnost 22 6 0 0 16 1640-1857
16. Darussafaka 22 3 0 0 19 1650-1862

Megtekintések száma: 209 2019-02-21 22:45:00
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Lovasíjász Vk
Lengyel extrém és díjátadó, ism.
02:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
09:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Internazionale, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
17:00 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Csont nélkül, ism.
ÉLŐ 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
19:30 - A nap hőse
19:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
ÉLŐ 19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:05 - Eurostep
Kosárlabda Magazin, szezonvisszatekintő
ÚJ 21:05 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Internazionale, ism.
DIGI Sport 2
01:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:45 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - A nap hőse
11:15 - Reggeli Start, ism.
12:40 - X-Trial-világbajnokság
Andorra, összefoglaló, ism.
13:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Novara - Conegliano, ism.
15:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Kazany - Civitanova, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:55 - A nap hőse
18:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
18:15 - Labdarúgás
török bajnokság, Galatasaray - Basaksehir, ism.
20:05 - Labdarúgás
török bajnokság, Trabzonspor - Besiktas, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Ameikai futball
HFL, Budapest Wolves - Miskolc Steelers, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Ameikai futball
HFL, Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
10:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Caen, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - A nap hőse
13:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Dijon, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - A nap hőse
16:50 - Lovasíjász Vk
Magyar extrém, ism.
18:50 - Lovasíjász Vk
Koreai extrém, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse