DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Kosárlabda

A Fener javította hazai botlását, a címvédő Real elsőként van ott a Final Fourban

A Fenerbahce együttese 66-57-re legyőzte idegenben a Zaligirist Kaunast a kosárlabda Euroliga rájátszásának harmadik felvonásán. A törökök így 2-1-re vezetnek összesítésben. A Real Madrid a harmadik mérkőzést is megnyerte a Panathinaikosz ellen, így már a többieket várja a legjobb négy között.

A Fener javította hazai botlását, a címvédő Real elsőként van ott a Final Fourban
Fotó: euroleague.net

Második hazai meccsén botlott a Fener, így 1-1-es összesítéssel utazhatott Litvániába. A Zalgiris hazai közönség előtt jól is kezdett, az első félidőben sikerült ráerőltetni akaratát a vendégekre, mely azért nagyban volt köszönhető annak is, hogy az isztambuliak nagyon gyatra mutatókat produkáltak támadásban. A láthatóan nyugtalan vendég csapatot végül Kosztasz Szlukasznak sikerült egy kicsit lehiggasztania, a görög vezér egy triplával három pontra hozta fel együttesét a szünetre.

A harmadik negyedben viszont elkezdtek éledezni Obradovics legényei, olyannyira, hogy az utolsó etapra már előnnyel mehettek. Akkor apróbb hibákat vétettek a litvánok, (pl. két kihagyott tiszta ziccer), mely nem fért bele az alapszakasz győztese ellen. A Fener így ismét előnybe került és már a továbbjutásért játszhat a következő kauansi felvonáson.

A ZALGIRIS - FENER MECCS HAJRÁJA


A Real Madrid volt az egyetlen, mely két meccs után előnnyel utazhatott Görögországba. A madridiak jól is kezdték a találkozót, látszott, hogy szeretnék rövidre zárni a párharcot. A zöld-fehérek viszont a második negyedben összekapták magukat, így a nagyszünetre ötpontos előnnyel mehettek.

A második félidőben üggyel-bajjal tartotta csak magát a görög csapat, fokozatosan nőtt a spanyolok előnye, főleg Campazzónak köszönhetően. A meccs hajrájára Gustavo Ayon is éledezni kezdett, így végül nem kellett különösebben izgulnia a címvédőnek, és idén is ott lesz a négyes döntőben.

A PANA - REAL MECCS HAJRÁJA

EUROLIGA, PLAYOFF, 3. MÉRKŐZÉS
Zalgiris Kaunas - Fenrbahce 57-66 (összesítésben 2-1-re vezet a Fener)
Panathinaikosz - Real Madrid 89-82 (összesítésben 3-0, továbbjutott a Real)

 


Megtekintések száma: 224 2019-04-23 21:38:49
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Lovasíjász Vk
Lengyel extrém és díjátadó, ism.
02:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
09:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Internazionale, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
17:00 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Csont nélkül, ism.
ÉLŐ 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
19:30 - A nap hőse
19:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
ÉLŐ 19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:05 - Eurostep
Kosárlabda Magazin, szezonvisszatekintő
ÚJ 21:05 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Internazionale, ism.
DIGI Sport 2
01:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:45 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - A nap hőse
11:15 - Reggeli Start, ism.
12:40 - X-Trial-világbajnokság
Andorra, összefoglaló, ism.
13:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Novara - Conegliano, ism.
15:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Kazany - Civitanova, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:55 - A nap hőse
18:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia
18:15 - Labdarúgás
török bajnokság, Galatasaray - Basaksehir, ism.
20:05 - Labdarúgás
török bajnokság, Trabzonspor - Besiktas, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Ameikai futball
HFL, Budapest Wolves - Miskolc Steelers, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Ameikai futball
HFL, Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
10:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Caen, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - A nap hőse
13:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Dijon, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - A nap hőse
16:50 - Lovasíjász Vk
Magyar extrém, ism.
18:50 - Lovasíjász Vk
Koreai extrém, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse