DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

„A Roma ellen is háromgólos előnnyel utaztunk a visszavágóra”

A Barcelona nagy lépést tett az UEFA Bajnokok Ligája fináléja felé, miután a szerdai elődöntő első felvonásán 3-0-ra nyert hazai pályán a Liverpool ellen. Így látták a meccset a szakvezetők.

„A Roma ellen is háromgólos előnnyel utaztunk a visszavágóra”
(fotó: Reuters)

Az Ajax után a Barcelona is közel került a madridi fináléhoz, miután a katalánok az elődöntő első felvonásán a duplázó Lionel Messi vezetésével magabiztos előnyre tettek szert a Liverpoollal szemben. A gárda szakvezetője, Ernesto Valverde azonban ennek ellenére óvatosságra int mindenkit.

„Nagyon erős csapatot győztünk le egy nagyon emlékezetes mérkőzésen, de ne feledjük, lesz még egy visszavágó is. Tavaly is ez történt, háromgólos előnnyel utaztunk Rómába, mégis kiestünk. Nagyon jó eredményt értünk el, ráadásul gólt sem kaptunk, ám ahogy mondtam már, a párharcnak még nincs vége” - nyilatkozta a Barca mestere, utalva a tavalyi kiesésre, amikor is a hazai 4-1-es sikert követően a negyeddöntő visszavágóján 3-0-ra kikaptak Olaszországban Lionel Messiék.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp úgy gondolja, hogy ez volt csapatának a legjobb idegenbeli BL-teljesítménye, és emellett az általa „megállíthatatlannak” nevezett Messit is méltatta.

„Fontos tapasztalatokat szereztünk, tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Nem tettük könnyűvé az életünket ezzel az eredménnyel, főleg hogy nem találtunk be, pedig volt rá lehetőségünk. Nagyon elégedett vagyok a produkciónkkal, de nem vagyok túl boldog az eredmény miatt, viszont el kell fogadnunk azt. Messi? Az ilyen helyzetekben egyszerűen megállíthatatlan. Ő egy világklasszis, a második gólja lehet, hogy nem karrierje legszebb találata volt, de ilyenekre csak ő képes” – mondta a mérkőzést követően a vörösök német szakvezetője.

A Liverpool-Barcelona visszavágóra május 7-én, azaz jövő kedden kerül sor az Anfielden. 
 


Megtekintések száma: 647 2019-05-02 10:07:13
DIGI Mobil Oldalsáv


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Labdarúgás
PL Classic - Tottenham - Arsenal, 2004/05, összefoglaló, ism.
00:35 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Alan Shearer, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:55 - Labdarúgás
Premier League 100 - Darren Bent, ism.
09:25 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 1. rész, ism.
09:55 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 2. rész, ism.
10:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, 2010, negyeddöntő, Standard Liége - Hamburg, ism.
12:15 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, 2010, negyeddöntő, Atlético Madrid - Valencia, ism.
14:05 - Labdarúgás
Serie A Classic - AS Roma - Torino, 2015/16, ism.
15:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - Labdarúgás
Serie A Classic - Napoli - Torino, 2016/17, ism.
18:05 - Labdarúgás
Serie A Classic - Internazionale - Atalanta, 2016/17, ism.
19:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:05 - Labdarúgás
PL Classic - Portsmouth - Reading, 2007/08, összefoglaló
ÚJ 20:35 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:05 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 2016, döntő, Liverpool - Manchester City, ism.
DIGI Sport 2
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Teqball
világbajnokság, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
10:00 - Reggeli Start
válogatás
10:55 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
13:20 - Labdarúgás
PL Classic - Arsenal - MU, 2004/05, összefoglaló, ism.
13:50 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Chris Wilder, ism.
14:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK Linz - Manchester United, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Vidi, ism.
18:40 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 2. rész, ism.
19:10 - Labdarúgás
Premier League 100 - Darren Bent, ism.
19:40 - Amerikai futball
Magyarország - Lengyelország, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - SuperEnduro-vb
Németország, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Vidi - BATE, ism.
08:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Vidi, ism.
10:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - AC Milan, ism.
12:25 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
14:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - PSG, ism.
16:05 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Znojmo, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Terrassa, ism.
22:50 - Röplabda
női Challenge Kupa, Olympiakosz - Swietelsky-Békéscsaba, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse