DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Halep egy év kihagyás után ismét döntős Madridban!

Simona Halep 6:2, 6:7, 6:0 arányban legyőzte Belinda Bencicet a Madridban zajló WTA-torna első elődöntőjében. A másik fináléért zajló csatában Kiki Bertens 6:2, 7:5-re nyert Sloane Stephens ellen.

Halep egy év kihagyás után ismét döntős Madridban!
Fotó: Reuters

A  HALEP - BENCIC MECCS HAJRÁJA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Nem túlzás azt állítani, hogy Halep a kedvenc borításán játszik. Ezt jól mutatja az, hogy az eddigi négy Grand Slam döntőjéből hármat salakon játszott (amiből egyet nyert meg) és a spanyol fővárosban még csak szettet sem bukott az eddigi négy meccse alatt. Madrid ráadásul igencsak közel áll a szívéhez az egyszeres GS-győztesnek, hiszen 2016-ban és 2017-ben is megnyerte a tornát. Nem várt azonban könnyű feladat a román hölgyre, hiszen a világelsőt búcsúztató Benciccsel nézett farkasszemet.

Remekül kezdte a mérkőzést Halep, aki az első adandó alkalommal elvette ellenfele adogatását. Nem sokáig tartott a román előnye, ugyanis Bencic a negyedik gémben ledolgozta a hátrányát, így alakult 2:2-re az állás. Innentől azonban már csak a torna harmadik kiemeltjéről szólt a szett, amit végül 6:2-re nyert meg.

A második felvonás első két játékában a fogadójátékok domináltak, ugyanis mindkét játákos semmire brékelte a másikat. A negyedik gémben a svájci került lépéselőnybe, de rögtön a következő alkalommal a román játékos elvette Bencic szerváját. Innentől már nem hibáztak a felek, így jöhetett a rövidítés. A tie-breakben a világranglista 18. helyezettje rögtön 4-0-s előnyre tett szert, amit már nem szórakozott el, így jöhetett a döntő játszma.

A harmadik szettben már csak egy játékosról szólt a meccs, ugyanis Halep gémet sem veszítve jutott be a madridi torna fináléjába. Halep pedig úgy léphet pályára majd szombaton, hogy ha megnyeri az aranycsatát, úgy a jövőhéttől az ő nevével kezdődhet a világranglista.

A BERTENS - STEPHENS MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Halep ellenfele a tavalyi döntős Kiki Bertens lesz. A holland játékos az első szettben kiválóan játszott Sloane Stephens ellen, melynek köszönhetően 6:2-re behúzta az első játszmát. A második etapban 5:5-ig fej-fej mellett haladtak (közte egy oda-vissza brékkel), majd a holland a legjobbkor érvényesült fogadóként, és végül kiszerválta a meccset.

TENISZ, WTA, MADRID, ELŐDÖNTŐ
Halep (román, 3.) - Bencic (svájci) 6:2, 6:7, 6:0
Bertens (holland, 7.) - Stephens (amerikai, 8.) 6:2, 7:5

 


Megtekintések száma: 302 2019-05-10 16:33:54
Mezcsere

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÉLŐ 00:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, 2. elődöntő
06:25 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, ism.
10:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:35 - A nap hőse
10:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, ism.
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Brest
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Reims - Strasbourg
19:00 - Díjugratás
Nemzetközi verseny, ism.
20:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - PSG
23:05 - Amerikai futball
HFL, döntő, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:10 - Reggeli Start
Különkiadás, ism.
07:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Marseille, ism.
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Monaco, ism.
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kiss Henriett
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - A nap hőse
11:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Salford City - Leeds, ism.
13:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Scunthorpe - Derby County, ism.
15:20 - A nap hőse
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati,elődöntő, ism.
17:40 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, elődöntő, ism.
19:40 - A nap hőse
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, döntő
ÉLŐ 22:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, döntő
DIGI Sport 3
00:00 - A nap hőse
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Torino, ism.
08:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:55 - A nap hőse
09:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - AS Roma, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - A nap hőse
13:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Cagliari, ism.
14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:55 - A nap hőse
17:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:35 - Strandkézilabda
Európa Kupa, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:35 - Strandfoci
U21 Talent Cup, Csehország - Lengyelország, ism.
22:50 - Strandfoci
U21 Talent Cup, Magyarország - Spanyolország, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse