DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Három kiemelt számára is véget ért a római viadal

Arina Szabalenka és Caroline Wozniacki számára is véget ért a római WTA-torna, előbbi a francia Alizé Cornet-tól kapott ki két játszmában, míg a korábbi dán világelső az első szett után lábsérülés miatt feladta a Danielle Collins elleni meccsét. Anastasija Sevastova szettelőnyből kapott ki Belinda Bencictől.

Három kiemelt számára is véget ért a római viadal

A BENCIC-SEVASTOVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A kilencedik kiemelt Szabalenka ugyan rögtön egy brékkel nyitott Cornet ellen, ám kis túlzással esélye sem volt francia riválisa ellen, aki zsinórban hat játékot nyerve könnyedén húzta be 6:1-re az első felvonást.

A folytatásban összekapta magát a fehérorosz hölgy, már 3:1-re is vezetett, ám ezután kétszer is elbukta saját adogatását, ahonnan már nem volt visszaút a számára. A világranglista 53. helyén álló Cornet végül 6:4-re nyerte a második szettet, így ő lesz a 2015-ös finalista Carla Suarez Navarro ellenfele a második körben.

Szintén nem lesz ott a következő fordulóban két kiemelt játékos: a volt világelső Caroline Wozniacki világelső az első szett után lábsérülés miatt feladta a Danielle Collins elleni meccsét, míg Anastasija Sevastova szettelőnyből kapott ki Belinda Bencictől. A 16. kiemelt Julia Görges két játszmában verte a tajvani Hszie Szu-vejt, míg Babos Tímea páros partnere, Kristina Mladenovic nyerte a Caorilne Garcia elleni gall derbit.

A BENCIC - SEVASTOVA MECCS HAJRÁJA

 

TENISZ, WTA-TORNA, RÓMA, 1. FORDULÓ
Cornet (francia) - Szabalenka (fehérorosz, 9.) 6:1, 6:4
Collins (amerikai) - Wozniacki (dán, 11.) 7:6 után Wozniacki feladta.
Bencic (svájci) - Sevastova (lett, 12.) 2:6, 6:3, 6:2
Görges (német, 16.) - Hszieh (tajvani) 6:3, 6:4
Suarez Navarro (spanyol) - Jasztremszka (ukrán) 6:4, 1:6, 6:3
Kaszatkina (orosz) - Begu (román) 6:2, 7:6
Szakkari (görög) - Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 7:5
Mladenovic (francia) - Garcia (francia) 6:1, 6:2
Vondrousová (cseh) - Strycová (cseh) 1:6, 6:4, 7:6
Buzarnescu (román) - Ostapenko (lett) 6:2, 5:4-nél Ostapenko feladta


 


Megtekintések száma: 327 2019-05-14 15:17:18
Mezcsere

Élő közvetítések

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:45 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, döntő, ism.
08:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - Zvolen, ism.
10:55 - A nap hőse
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - Zvolen, ism.
13:40 - Kosárlabda
Euroliga-történetek: Anne Panther, ism.
14:10 - A nap hőse
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:30 - Labdarúgás
Premier League, Bournemouth - Manchester City
17:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka, ism.
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - AC Milan
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Genoa
ÚJ 22:55 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Burnley, felv.
DIGI Sport 2
00:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Nantes, ism.
06:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
09:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Napoli, ism.
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - A nap hőse
12:15 - Superenduro-vb
Bilbao, ism.
14:25 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Nimes
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - Rennes
19:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Nantes, ism.
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Toulouse
23:00 - A nap hőse
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:20 - Labdarúgás
Serie A, Udinese - AC Milan, ism.
DIGI Sport 3
06:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna,Cincinnati, összefoglaló, ism.
07:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - Bordeaux, ism.
09:35 - A nap hőse
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Nantes, ism.
11:45 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, bronzmeccs, Real Madrid - Fenerbahce, ism.
13:30 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, döntő, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva, ism.
16:15 - A nap hőse
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - Amerikai futball
HFL, döntő, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Lazio
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Nimes, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse