DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Amerikai futball

Az Enthroners tovább mélyítette a Steelers válságát

A Fehérvár Enthroners együttese kiütéses, 44-6-os győzelmet aratott a Miskolc Steelers vendégeként a magyar amerikaifutball-bajnokság (HFL) negyedik fordulójában. A fehérváriaknak ez volt a harmadik sikerük, míg a miskolciak továbbra is nyeretlenek az alapszakaszban.

Az Enthroners tovább mélyítette a Steelers válságát

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


A miskolciak pocsékul kezdték az idényt, hiszen eddigi három meccsüket egyaránt elbukták az alapszakaszban: a címvédő Budapest Wolves elleni 16-14-es vereség után a Budapest Cowbells és a Kijev Capitals is legyőzte a 2016-os bajnokot. Az Enthroners ezzel szemben két sima sikerrel nyitott, ám a legutóbb fordulóban a Wolves ellen elszenvedte első vereségét a gárda. 

A fehérváriak remekül kezdtek, hiszen rögtön az első játék végén touchdownt értek el Ryan Tuiasoa révén. Ezt újabb kettő TD követte, az elsőt Tóth Nándor, utóbbit Bakonyvári Patrik érte el, és miután a három extrából kettőt értékesített Zách György, így az első negyedet követően 20-0-ra vezetett az erőtől duzzadó, magabiztos játékot bemutató Fehérvár.

A második negyedben sem álltak le a vendégek, egy gyors field goalt követően Tuiasoa újabb TD-jével és Zách extrájával már 30-0-ra vezettek, így nagyon közel kerültek a felek ahhoz, hogy már a szünet előtt érvényben lépjen a „Mercy Rule”, azaz futó órával folytatódjon a találkozó. Erre végül négy és fél perccel a játékrész vége előtt került sor, miután Novakov Dávidnak és Zách újabb hibátlan kísérletének köszönhetően a különbség meghaladta a 35 pontot a csapatok között (0-37).

A folytatásban sem változott a játék képe, Szakácsi Ákos elkapása és Zách ötödik értékesített extrája után növelte még tovább előnyét Jim Ward együttese. Ám ez a játékrész végül arról marad emlékezetes, hogy Andre Whyte futott TD-je után megszerezte első pontjait a Miskolc. A záró negyedben már nem történt változás a végül gálameccsé változott összecsapáson, a végig rendkívül magabiztos Fehérvár megérdemelten aratott kiütéses győzelmet Felsőzsolcán.

A TELJES MECCS

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

HFL, 4. FORDULÓ
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 6-44

 


Megtekintések száma: 1473 2019-05-18 14:40:46
TV Műsor
DIGI Sport 1
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 06:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
07:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - AS Roma, ism.
08:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Internazionale, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
12:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - A nap hőse
12:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
ÉLŐ 13:00 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
21:20 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Nice, ism.
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Marseille, ism.
DIGI Sport 2
06:10 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
08:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:15 - A nap hőse
08:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
08:35 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Frosinone, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Napoli, ism.
16:15 - A nap hőse
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő, ism.
19:45 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, bronzmérkőzés, Fenerbahce - Real Madrid, ism.
21:30 - Kosárlabda
Euroliga, Final Four, döntő, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
03:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Reims, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Nice, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
11:05 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Marseille, ism.
12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Montpellier, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:55 - Röplabda
női Arany Európa Liga, Ausztria - Magyarország, ism.
18:35 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, döntő, Novara - Conegliano, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:50 - A nap hőse
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - AS Roma, ism.
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse