DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

„Minél hamarabb szeretnék újra BL-döntőben szerepelni”

A Liverpool elleni 2-0-s vereséget követően Maurizio Pochettino kijelentette, hogy most nyilván nagyon rossz érzések kavarognak bennük, de pár óra múlva meg fog változni a gondolkodásuk, és pozitívak lesznek az érzéseik az egész BL-idénnyel kapcsolatban. Nézzük, miként látták a finálét a londoni csapatnál.

„Minél hamarabb szeretnék újra BL-döntőben szerepelni”
(fotó: www.tottenhamhotspur.com)

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool a madridi fináléban egy korai büntetővel és egy hajrában szerzett góllal gyűjtötte be hatodik BEK/BL-sikerét a története első fináléját játszó Tottenham ellen. 

„Először is gratulálni szeretnék a Liverpoolnak, Jürgen Kloppnak, de legfőképp játékosaimnak, a klubomnak és a szurkolóinknak is, mert fantasztikusak voltak az egész idényben. Nagy csapás húsz másodperccel a kezdés után kapni egy büntetőt, rendkívül fájdalmas érzés kikapni, de higgadtnak kell maradnunk, és elfeledni a szomorkodást. A döntők a győzelemről szólnak, nem a szép futballról, ez nem a taktika része. Ha egyszer eljutsz idáig, mindig is erre fogsz vágyni, mindig meg akarod ezt ismételni, ez a legnagyobb mérkőzés a világbajnoki döntő után. Remélem, vívunk még BL-döntőt, minél hamarabb” - nyilatkozta Maurizio Pochettino, a Tottenham menedzsere a találkozót követően.

Az argentin mester ezt követően kitért a sérülése után visszatérő, egyből a kezdőben helyet kapó Harry Kane-re, valamint a jövőjét firtató kérdésre is.

„Az én döntésem volt, hogy Harry játsszon, és ahhoz képest, hogy másfél hónapot kihagyott, frissen játszotta végig a találkozót. Ugyan nem szerzett gólt, de ennek ellenére sem bántam meg, hogy a kezdőbe jelöltem. A jövőm? Lesz még elég időnk erről beszélni, talán már holnaptól, de nem most. Úgy érzem nem ez a megfelelő pillanat, mert lehet sokan máshogy értelmeznék, amit mondok. A futball a hitről és a próbálkozásról szól, arról, hogy minél hamarabb a legmagasabb szintre jussunk, és én szeretnék még eljutni ide” – zárta mondandóját többek között a Juventusszal is hírbe hozott 47 éves szakember.

A londoniak csapatkapitánya, Hugo Lloris az elszalasztott lehetőséget emelte ki.

„Nagyon fájdalmas érzés ez, ugyanis sohasem tudhatja az ember, mikor lesz ismét lehetősége Bajnokok Ligáját nyerni. A gyors gól önbizalmat adott a Liverpoolnak, ez látszott is a mérkőzés kulcspillanataiban. A teljesítményünket elnézve sokkal jobban is futballozhattunk volna, de nem könnyű úgy, hogy ilyen hamar hátrányba kerülsz.  Sajnos végül nem léphettünk rá a siker útjára, de remekül futballoztunk az idei BL-kiírásban. Rendkívül sokat fejlődött a klub, nagyot lépett előre, és ez is nagyon fontos dolog, ha nem a legfontosabb” – nyilatkozta a gárda világbajnok kapusa.
 


Megtekintések száma: 1447 2019-06-02 10:59:37
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Ildikó Fittildi , ism.
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
09:30 - Sportlövő Magazin, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
16:00 - A nap hőse
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:20 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
ÚJ 17:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 18:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
22:20 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Rennes, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:10 - A nap hőse
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
17:30 - A nap hőse
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
20:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
23:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
09:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
09:50 - A nap hőse
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
14:40 - A nap hőse
14:50 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Autósport
DTM Trophy, Norisring 2. verseny, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
19:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
23:45 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse