DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Már csak hat hely kiadó a Bajnokok Ligája főtábláján

Szombat este a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Tottenham csapatát a Bajnokok Ligája döntőjében, és így története során hatodik alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai sorozatot. Bár a jelenlegi szezon ugyan véget ért, de vessünk egy pillantást arra, hogy a következő kiírásban melyik csapatokkal találkozhatunk a BL-ben.

Már csak hat hely kiadó a Bajnokok Ligája főtábláján
Fotó: Reuters

Mozgalmas héten vannak túl a futball rajongói. Szerdán Azerbajdzsán fővárosában a Chelsea megnyerte az Európa Ligát, szombaton pedig Madridban a Liverpool ülhetett fel Európa trónjára. Ezzel gyakorlatilag az összes top klubnak véget ért a 2018/19-es szezon, ám a legtöbb játékosra még várnak kontinens tornák (Afrika Nemzetek Kupája és Copa América), valamint Eb-selejtezők is.

Bár a 2018/19-es BL-kiírás nemrég ért véget, 26 csapat helye már így is biztos a főtáblán. A maradék hat helyre csak a nyár végén, a selejtezőket követően derül fény. Korábban foglalkoztunk már azzal, hogy az EL-döntő hogyan befolyásolhatja a Bajnokok Ligája-pozíciókat, de nézzük meg most is, hogyan is festenek a már biztos helyek.

Mivel a Chelsea emelhette magasba az Európa Liga-trófeát, és a kékek a harmadik helyen végeztek a bajnokságban, így az Arsenal zsinórban harmadszor is a második számú európai sorozatban fog szerepelni. Azzal, hogy az EL bajnoka a Premier League-ben kivívta a BL-szereplés jogát, biztossá vált, hogy a Ligue 1 harmadik helyezettjének nem kell selejtezőt játszania, így a Lyon ismét ott lesz a csoportkörben. Az alábbi táblázatban pedig bemutatjuk a 26 résztvevő csapatot.
 

A 2019/20-AS BL-SZEZON BIZTOS RÉSZTVEVŐI
Anglia Manchester City, Liverpool, Chelsea, Tottenham
Olaszország Juventus, Napoli, Atalanta, Inter
Spanyolország Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid, Valencia
Németország Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig, Bayer Leverkusen
Franciaország PSG, Lille, Lyon
Oroszország Zenit Szentpétervár, Lokomotiv Moszkva
Törökország Galatasaray
Portugália Benfica
Belgium Genk
Ausztria Red Bull Salzburg
Ukrajna Sahtar Doneck
A további hat csapat a selejtezőből érkezik Négy csapat a bajnoki, kettő pedig a nem bajnoki ágról

 


Megtekintések száma: 2255 2019-06-03 16:46:35
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Autósport
DTM Trophy, Norisring, 2. verseny, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Sportlövő Magazin, ism.
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 19:15 - Háromoroszlán 2.0
Premier Leauge Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Angers
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
09:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, DVTK - Nika Syktyvkar, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, negyeddöntők
17:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
18:50 - A nap hőse
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Black Wings Linz
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
22:10 - A nap hőse
22:20 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
23:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:20 - A nap hőse
11:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
15:00 - A nap hőse
15:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:40 - A nap hőse
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, 4. negyeddöntő
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse