DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

„Nem a BL-negyeddöntőért vettük Ronaldót és De Ligtet!”

Bár sokan úgy vélték, hogy a nyáron távozik, Sami Khedira mégis a Juventusnál kezdi meg a hétvégén kezdődő szezont. A német válogatott középpályás a Kicker című lapnak nyilatkozott.

„Nem a BL-negyeddöntőért vettük Ronaldót és De Ligtet!”
(fotó: Reuters)

Sami Khedira balszerencsés szezonon van túl, hiszen sérüléssel is bajlódott, majd pedig szívpanaszok parancsolták a partvonalon túlra. Sokan úgy vélték, a német középpályás nyáron távozik, de nem így történt.

„Maurizio Sarri teljesen másféle játékot vár el tőlünk. Emiatt vannak problémáink, és el kell sajátítani az új rendszert, amihez idő kell, de ez természetes” – mondta Khedira a Kickernek adott interjújában.

A középpályás hozzátette, hogy az előző idény nem sikerült számára, mivel a térde is rakoncátlankodott, majd jöttek a szívproblémák, így negatív szériába került. Ez azonban már a múlté.

„Azt kérdeztem magamtól: megvan még bennem a tűz? Megvan a szükséges fizikumom? És igent válaszolhattam erre. A Juventusnál mindig a BL megnyerése a cél, és ehhez évről évre fejlődnünk kell.”

Khedira elmondta, hogy még legalább három évet a legmagasabb szinten akar játszani, és nem is tárgyalt más csapatokkal.

„Mindig szóba kerül a távozásom, aztán mindig visszaszerzem a helyem. Itt már minden eldőlt az előszezonban. Nem akartam távozni. Mindig mondják, hogy csak a pénzért maradok, de ez nem igaz. Soha nem a pénzért futballoztam, hanem a trófeákért.”

A 32 éves Khedirát természetesen a BL megnyerésének lehetőségéről is kérdezték.

„Nem azért vettük meg De Ligtet és Cristiano Ronaldót, hogy a negyeddöntőben vagy az elődöntőben búcsúzzunk! Meg akarjuk nyerni a BL-t és az olasz bajnokságot is, utóbbi sokkal érdekesebb lesz, mint a legutóbbi volt. Az Inter sokat erősödött, ráadásul kapott egy remek edzőt Antonio Conte személyében, a Napolival pedig mindig számolni kell. A magam részéről akkor lenne ez egy jó szezon, ha három trófeával gazdagodnék, és a meccsek legalább 80 százalékán játszanék.”


Megtekintések száma: 1586 2019-08-19 14:23:22
Élő közvetítések


TV Műsor
DIGI Sport 1
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:20 - Tenisz
WTA-torna, Doha, ism.
ÉLŐ 03:00 - Tenisz
WTA-torna, Acapulco, 2. elődöntő
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
11:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - A nap hőse
ÚJ 12:55 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Marseille, ism.
15:15 - A nap hőse
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 15:30 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Doha, döntő
18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:10 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Torino
ÚJ 22:55 - Sportlövészet
légfegyveres Európa-bajnokság
DIGI Sport 2
00:10 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
01:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Ludogorec, ism.
06:55 - Tenisz
WTA-torna, Doha, elődöntők, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - A nap hőse
11:10 - Tenisz
WTA-torna, Acapulco, ism.
ÚJ 13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabella Olivér
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Bologna
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Dijon
19:35 - A nap hőse
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Reims
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Southampton, felv.
23:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Bologna, ism.
DIGI Sport 3
01:30 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
07:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
10:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Ludogorec, ism.
11:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Istanbul Basaksehir - Sporting, ism.
14:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Salzburg - Frankfurt, ism.
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:20 - A nap hőse
16:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
17:10 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Fiorentina
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Toulouse - Rennes
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Dijon, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Mobil Oldalsáv

DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse