DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Az egyik tizenkilenc, a másik kereken húsz

Mint ismert, Rafael Nadal helyi idő szerint vasárnap este megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, így megszerezte 19. Grand Slam-trófeáját, egy Major-serlegre megközelítve ezzel a húsz sikerrel az élen álló Roger Federert. A két gigász nyakában már Novak Djokovics is ott liheg a maga tizenhat kupájával. De nézzük, hogy áll a Nagy Hármas, nem csak a Grand Slameket, de a fontosabb versenyeket tekintve!

Az egyik tizenkilenc, a másik kereken húsz
(fotó: Reuters)

Arról már részletesen beszámoltunk, hogy a salakkirály miként húzta be harmadik US Openjét, így ezzel nem pazarolnánk a karaktereket. Az viszont minden olyan GS-finálé után szóba kerül, hogy hogyan áll a négy nagy tornán aratott diadalokkal a Federer, Nadal, Djokovics trió. Főleg akkor, ha valaki ebből a névsorból emelheti magasba a trófeát. És, hogy, s hogy nem: a 2017-es Australian Open döntője óta csak ez a három úriember nyert Major-serleget az ATP-mezőnyben.

Ha számszerűsítjük a dolgokat, akkor ez így néz ki: az örökmérleget vezető Federer háromszor örülhetett (AusOpen 2017 és 2018, Wimbledon 2017), a hispánnak öt alkalommal kellett győztes beszédet mondania (Roland Garros 2017, 2018, 2019, illetve US Open 2017 és 2019), míg a 2017-ben csak önmagát kereső Novak Djokovics 2018 második felében elkapta a fonalat, és azóta négy Slamet is megnyert (Wimbledon 2018 és 2019, illetve US Open 2018 és AusOpen 2019).

Az utóbbi szűk két esztendőben tehát a spanyol volt a legjobb a GS-eken (ehhez persze jócskán hozzájárult, hogy az izzó vörös borításon gyakorlatilag megszorongatni sem tudta senki), ennek köszönhetően pedig nagyon közel került ahhoz, hogy beállítsa, vagy akár megdöntse Federer bűvös 20-as rekordját. De mi a helyzet akkor, ha nem csak a Grand Slameket, hanem a többi fontos* trófeát is nézzük?

*Ha minden címet, tehát a 250-es és az 500-as tornákat is számítjuk, akkor Jimmy Connors áll az élen, 109 győzelemmel, őt pedig Federer követi 102-vel. Nadalnak 84, Djokovicsnak pedig 75 ATP-elsősége van. A "fontos" trófeák alatt a Grand Slameket, a Nitto ATP Finals- és a Masters-versenyeket értjük.

Amennyiben a jelenleg Nitto ATP Finals-sorozatot (kvázi világbajnokság), illetve a Masters-viadalokat is ide vesszük, úgy a Nagy Hármasnak egyaránt 54 serlege van. A különbség „csupán” annyi, hogy míg a svájci klasszisnak ehhez 232 tornán kellett elindulnia, addig Nadalnak és Djokovicsnak „mindössze” 182-182 kellett ezen szám eléréséhez. A GS-ek tekintetében még mindig Roger vezet (kérdés, hogy meddig), míg őt Nadal követi, de a harmadik Djokovics sincs leszakadva. Érdekes, hogy az 1000-es versenyek esetében éppen fordítva állnak az urak: a szerbet a French Open ura, őt pedig a nyolcszoros wimbledoni bajnok követi.

A vb-t Federer hódította el legtöbbször (egész pontosan hatszor), de Djokovicsnak sem kell szégyenkeznie a maga öt kupájával, ellenben Nadalnak, aki pályafutása során még nem ért révbe az 1500 pontot érő megmérettetésen. Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy az ibériai teniszező két riválisával szemben viszont olimpiai bajnoknak vallhatja magát (ráadásul kétszeresnek), megjegyezendő azonban, hogy az ötkarikás játékokban az ATP-nek semmilyen érdekeltsége nincs. Viszont tény az is, hogy az úgynevezett Golden Slam megszerzése (a tenisz szaknyelvében így utalnak mind a négy Grand Slam, valamint az olimpiai arany bezsebelésére) a férfiak között eddig csak Nadalnak és Andre Agassinak sikerült, így, ha a balkáni kiválóság vagy a fonákkirály esetleg a dobogó legfelső fokára állna Tokióban, azzal igencsak elit klubba léphetne be.

Ez persze mind a jövő zenéje, mi, teniszrajongók pedig csak örülhetünk, ameddig ezt a három gigászt a pályán láthatjuk, remélhetőleg minél többször egymás ellenében.
 

A NAGY HÁRMAS PRÉMIUM TRÓFEÁINAK MEGOSZLÁSA
  Grand Slam Nitto ATP Finals ATP Masters Összesen
Roger Federer (svájci, 38) 20 6 28 54
Rafael Nadal (spanyol, 33) 19 0 35 54
Novak Djokovics (szerb, 32) 16 5 33 54



Az adatok összegyűjtésében segítségünkre volt a www.atptour.com.


Megtekintések száma: 569 2019-09-10 20:25:14
10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:15 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
ÉLŐ 08:50 - Tenisz
WTA-torna, Oszaka, 1. elődöntő
11:00 - A nap hőse
11:10 - Sport 24
ÚJ 11:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Espanyol - Ferencváros, felv.
ÚJ 13:10 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:45 - A nap hőse
ÚJ 13:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin
14:25 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:30 - A nap hőse
ÉLŐ 15:40 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Watford
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Hellas Verona
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Espanyol - Ferencváros, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÉLŐ 06:30 - Tenisz
WTA-torna, Kvangcsu, döntő
08:30 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 09:00 - Tenisz
WTA-torna, Szöul, 2. elődöntő
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Oszaka, 2. elődöntő
13:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:10 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
ÚJ 14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pőcz Réka
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Brescia
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Montpellier
19:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Reims - Monaco
22:00 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
23:15 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Dornbirn, ism.
DIGI Sport 3
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 07:00 - Tenisz
WTA-torna, Szöul, 1. elődöntő
09:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
10:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
10:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - Nantes, ism.
12:25 - A nap hőse
12:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 12:40 - Sportlövészet
Európa-bajnokság
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:55 - A nap hőse
LIVE 17:15 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Dornbirn
LIVE 20:10 - Sportlövészet
Európa-bajnokság
21:15 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
21:55 - Tenisz
WTA-torna, Kvangcsu, döntő, ism.
23:55 - Tenisz
WTA-torna, Szöul, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse