DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Óriási bajban volt a Real Madrid, de végül megmentett egy pontot

A Real Madrid kétgólos hátrányból ikszelt az FC Bruges ellen az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, így megszerezte az első pontját. Az Atalanta tizenegyest hibázott, emiatt kikapott a Sahtartól.

Óriási bajban volt a Real Madrid, de végül megmentett egy pontot
(fotó: Reuters)

A párizsi sima vereség után győzelmi kényszerben volt a Real Madrid, amely az FC Bruges-t fogadta. De az első félidő borzalmas volt a spanyolok számára: a belgák ugyanis a nigériai Dennis duplájával kétgólos előnybe kerültek, Sergio Ramosékat az első találatnál a videóbíró sem mentette meg.

Zinedine Zidane a szünetben Thibaut Courtois kapust is lecserélte, és nem valószínű, hogy ettől, de szünet után veszélyesebben futballozott már a Real. Az 55. percben Karim Benzema labdáját Sergio Ramos fejelte a kapuba, az asszisztens itt is lest jelzett, de a VAR-szoba megerősítette, hogy a gólszerző egyvonalból indult.

A 84. percben Vormer második sárga lapja után megfogyatkoztak a vendégek, és a létszámfölényt gyorsan kihasználta a Real, Casemiro fejelt a hálóba. A győztes gólt már nem tudta megszerezni a madridi együttes, amelynek két forduló után csak egy pontja van.

Az Atalanta gyorsan vezetést szerezhetett volna a Sahtar ellen, ám Josip Ilicic elhibázta a saját maga által kiharcolt tizenegyest. Duván Zapata ugyan kihasználta, hogy a rutinos Pljatov kapus elnézte Hateboer beadását, de a Sahtar még az első félidőben egyenlíteni tudott, Júnior Moraes a kapust is kicselezve passzolt a hálóba.

Úgy tűnt, egy-egy ponttal gazdagodnak a felek, de a 95. percben a csereként beállt Manor Szolomon is betalált, így a bergamóiak két forduló után pont nélkül állnak a BL-ben.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT  
Real Madrid - FC Bruges 2-2
C-CSOPORT  
Atalanta - Sahtar 1-2

 


Megtekintések száma: 1034 2019-10-01 20:47:19
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Ildikó Fittildi , ism.
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
09:30 - Sportlövő Magazin, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
16:00 - A nap hőse
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:20 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
ÚJ 17:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 18:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
22:20 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Rennes, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:10 - A nap hőse
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
17:30 - A nap hőse
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
20:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
23:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
09:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
09:50 - A nap hőse
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
14:40 - A nap hőse
14:50 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Autósport
DTM Trophy, Norisring 2. verseny, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
19:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
23:45 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse