DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

A Fio ellen szerezte meg első hazai pontját a Brescia

Gól nélküli döntetlent játszott egymással a Brescia és a Fiorentina az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának záró összecsapásán.

A Fio ellen szerezte meg első hazai pontját a Brescia
(fotó: Twitter)

A violák három győztes meccsel a hátuk mögött, favoritként érkeztek a Stadio Mario Rigamontiba, ahol azzal a Bresciával mérkőztek meg, amely saját közönsége előtt még csak pontot sem szerzett a szezonkezdet óta.

Ezen azonban határozottan változtatni szeretett volna az újonc alakulat, amely jól kezdett, és Florian Ayé révén a vezetést is megszerezte a negyedik percben. Igen ám, de tette ezt úgy, hogy a támadás során Sandro Tonali kézzel ért labdába, így a játékvezető némi videózás után – helyesen – érvénytelenítette a találatot.

Ezt követően inkább a meccsbe lassan bekapcsolódó firenzeiek birtokolták a labdát, de a szünetig igazából egyik csapat játékában sem volt benne a gólt. A második etapban aztán Vincenzo Montella legényei érezhetően többet tettek a sikerért, és fizikálisan egyértelműen a kék dresszesek fölé nőttek, de a hálót sem nekik, sem a Bresciának nem sikerült megzörgetnie, így a vége 0-0 lett, amivel a látottak alapján inkább a hazaiak lehetnek elégedettek.
 

LABDARÚGÁS, SERIE A, 8. FORDULÓ
Brescia - Fiorentina 0-0


AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 0 15-7 22 pont
2. Inter 8 7 0 1 18-7 21
3. Atalanta 8 5 2 1 21-13 17
4. Napoli 8 5 1 2 17-10 16
5. Cagliari 8 4 2 2 12-7 14
6. AS Roma 8 3 4 1 12-10 13
7. Lazio 8 3 3 2 16-9 12
8. Parma 8 4 0 4 13-11 12
9. Fiorentina 8 3 3 2 12-10 12
10. Torino 8 3 1 4 10-11 10
11. Udinese 8 3 1 4 4-6 10
12. AC Milan 8 3 1 4 8-11 10
13. Bologna 8 2 3 3 10-11 9
14. Verona 8 2 3 3 6-7 9
15. Brescia 7 2 1 4 7-9 7
16. Lecce 8 2 1 5 9-17 7
17. Sassuolo 7 2 0 5 14-16 6
18. Spal 8 2 0 6 6-15 6
19. Genoa 8 1 2 5 9-20 5
20. Sampdoria 8 1 1 6 4-16 4

 


Megtekintések száma: 188 2019-10-21 23:08:14

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - Slovan Bratislava, ism.
10:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, im.
11:20 - Sportlövészet
Sportlövő Világkupa, ism.
13:40 - A nap hőse
13:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja, ism.
14:20 - Tenisz
ATP-világbajnokság, ism.
18:20 - A nap hőse
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:40 - Tenisz
ATP-világbajnokság, döntő
21:40 - Kosárlabda
női Euro Kupa, Aluinvent DVTK - Landes, ism.
23:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice, ism.
DIGI Sport 2
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lyon, ism.
09:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:35 - A nap hőse
09:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Bordeaux, ism.
13:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - PSG, ism.
15:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Metz, ism.
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice
20:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Partizani Tirana - Vasas Óbuda, ism.
23:15 - Red Bull Vízisprint, ism.
DIGI Sport 3
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Southampton, ism.
13:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Everton - Watford, ism.
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:05 - A nap hőse
15:15 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
17:05 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Manchester United, ism.
18:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:35 - A nap hőse
19:45 - Kosárlabda
Budunkpest 2019, ism.
21:20 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
21:50 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Sencsen, egyéni, döntő, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse