DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

A Vitória nagyot hajrázott, de csak döntetlent harcolt ki az Arsenal ellen

A Vitória Guimarães együttese 1-1-es döntetlent játszott saját közönsége előtt az Arsenallal, a labdarúgó Európa Liga F csoportjának negyedik fordulójában. Az első félidőben a hazaik előtt több nagy lehetőség adódott (egy ízben a kapufát is eltalálták), de nem sikerült előnybe kerülniük. A fordulás után kissé leült a mérkőzés, majd a 80. percben az ágyúsok a semmiből megszerezték a vezetést, és úgy tűnt, ezzel a győzelmet is. A hosszabbításban azonban a portugálok egy tetszetős góllal egalizáltak, majd két helyzetük is akadt, hogy eldöntsék a párharcot, de ezek kimaradtak, így a felek megosztoztak a pontokon. Az ibériaiak ezzel az eredménnyel - ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag - lemondhatnak a továbbjutásról, amely felé viszont a londoniak nagyot léptek.

A Vitória nagyot hajrázott, de csak döntetlent harcolt ki az Arsenal ellen
(fotó: Reuters)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA, F CSOPORT, 3. FORDULÓ
Vitória Guimarães - Arsenal 1-1 (0-0)
Estádio Dom Afonso Henriques, Guimarães. Játékvezető: Halis Özkahya (török).
Vitória: Douglas Jesus - García, Frederico Venâncio, Tapsoba, Rafa - Pêpê Rodrigues (Poha, 61.), Agu, Lucas Evangelista (Léo Bonatini, 82.)- Edwards, Bruno Duarte, Davidson (Rochinha, 68.).
Vezetőedző: Ivo Vieira.
Arsenal: Martínez - Mustafi, Papasztatopulosz, Holding, Tierney - Dani Ceballos (Guendouzi, 54.), Maitland-Niles, Willock (Torreira, 78.) - Pépé, Martinelli, Saka (Lacazette, 65.).
Menedzser: Unai Emery.
Gólszerző: Bruno Duarte (90+1.), illetve Mustafi (80.)

 

90+6. perc - Vége a találkozónak.

90+3. perc - Egy jobbról érkező beadás után kis híján öngólt láthattunk, de a kapufa megmentette az Arsenalt! A szöglet után Rochina tüzelt, nem sokkal a vendégek kapuja mellé!

90+1. perc - GÓÓÓÓÓÓÓÓL Ott az egyenlítés! Egy beadásba Ramírez paskolt bele, de a labda Rochina elé került, ő visszafejelte azt, Bruno Duarte pedig háttal a kapunak, ollózó mozdulattal a hálóba húzta a játékszert, 1-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


90. perc - Öt perc hosszabbítás következik.

90. perc - Egy beadást Bruno Duarte belsőzött vissza Léo Bonatininek, de a csereként beállt játékos - nagy helyzetben - csúnyán fölé bombázott.

80. perc - GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet az Arsenal! Pépé szabadrúgása üresen találta meg Mustafit, ő pedig szépen a jobb alsóba fejelt, 0-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


75. perc - Poha gyengécske szabadrúgása hullott Martínez ölébe.

71. perc - Beléptünk az utolsó húsz percbe. Az Arsenalnak ez nem egy rossz eredmény, ám a hazaiaknak mindenképpen nyerniük kell, ha nem szeretnének lemondani a továbbjutásról.

62. perc - Egy szöglet után Mustafi tudott fejelni, de bólintása a léc fölött hagyta el a játékteret.

60. perc - A fordulás óta kevésbé eseménydús a játék, az Arsenal többet birtokolja a labdát, de helyzetet a meccs ezen szakaszában sem a portugálok nem tudnak kialakítani.

49. perc - Egy szép kontra után Edwards tört kapura, levezette a labdát az alapvonalig, majd visszagurított, de a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak.

17:51 - Elkezdődött a második játékrész.

45. perc - Pépé borzalmas szabadrúgásával zárul az első félidő.

41. perc - Lucas Evangelista durrantott az égbe távolról.

35. perc - Az utóbbi percekben jobbára a mezőnyben folyik a játék, több a pontatlanság, így a kapuk sem forogtak veszélyben (bár a londoniak amúgy sem tesztelték még nagyon Douglas Jesust)...

29. perc - Frederico Venâncio lőtt messziről, Martínez gond nélkül védett.

26. perc - Egy rosszul kifejelt labda éppen Davidson elé pattant, ő átvette, majd miliméterekkel a bal felső mellé tekerte a játékszert!

23. perc - Az első Arsenal-lehetőség: Saka centerezése után Holding bólintott, jócskán a kapu fölé.

19. perc - Egy oldalról beívelt szabadrúgás után Tapsoba csúszatott, Martínez azonban szépen védett.

17. perc - Nem mindennapi jelenet: a partjelző kiszúrta, hogy Maitland-Nilesen nyaklánc van, így a vendégek középpályásának el kell hagynia a pályát, hogy levegye az ékszert...

11. perc - Ezúttal Lucas Evangelista gondolta, hogy célba veszi messziről a kaput - a ballábas bombát Martínez nagyot nyújtózva tolta szögletre.

8. perc - Centiken múlt a Vitória vezetése! Pêpê Rodrigues szúrt rá egy visszatett labdát, nagyjából 25 méterre a kaputól - a játékszer a jobb kapufáról pattant vissza a mezőnybe!

16:50 - Kezdetét vette a találkozó.
 

AZ F CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 4 3 1 0 11-3 10 pont
2. Frankfurt 3 2 0 1 3-4 6
3. Standard Liege 3 1 0 2 3-6 3
4. Guimaraes 4 0 1 3 3-7 1

Megtekintések száma: 1247 2019-11-06 16:11:35
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
07:00 - A nap hőse
07:10 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 2. elődöntő, Real Madrid - Athletic Bilbao, ism.
09:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 1. elődöntő, Real Sociedad - Barcelona, ism.
11:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
11:55 - A nap hőse
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Lyon, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Brest, ism.
15:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
17:00 - A nap hőse
17:10 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Crystal Palace, ism.
ÚJ 19:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:10 - Labdarúgás
Serie A Show
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - AS Roma
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Dornbirn Bulldogs, ism.
DIGI Sport 2
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:40 - Röplabda
női Challenge Kupa, Ostrava - MCM-Diamant Kaposvár, ism.
08:05 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Manchester United, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
10:15 - A nap hőse
10:25 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Crystal Palace, ism.
12:15 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Newcastle, ism.
14:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
14:20 - A nap hőse
14:30 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
15:15 - A nap hőse
15:25 - Labdarúgás
Seria A TIM, összefoglaló, ism.
16:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Napoli, ism.
18:20 - Gokart
Gokart Európa-bajnokság, Portimao, ism.
18:50 - A nap hőse
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Dornbirn Bulldogs
21:40 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:20 - Röplabda
női Challenge Kupa, Ostrava - MCM-Diamant Kaposvár, ism.
23:45 - Labdarúgás
Serie A Show, ism.
DIGI Sport 3
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, 1. elődöntő, ism.
08:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
08:25 - A nap hőse
08:35 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, 2. elődöntő, ism.
10:25 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, döntő, ism.
11:40 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
13:25 - A nap hőse
13:35 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Black Wings 1992, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
16:00 - A nap hőse
16:10 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice, ism.
18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:30 - Röplabda
női Challenge Kupa, Ostrava - MCM-Diamant Kaposvár, ism.
19:55 - A nap hőse
20:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Józsa Eszter
ÚJ 20:15 - Labdarúgás
Ligue 1 Előzetes
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - AS Monaco
23:00 - Labdarúgás
Premier League Preview, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse