DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Francia labdarúgás

A Bordeaux nem ugrott fel a második helyre

Nem bírt egymással a Nice és a Bordeaux a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 13. fordulójának nyitányán. Pierre Lees Melou fejese után Jimmy Briand büntetőből egyenlített.

A Bordeaux nem ugrott fel a második helyre
(fotó: Twitter)

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A Nice az előző fordulóban lezárta vereségsorozatát, miután legyőzte a Reimsot, és most a Bordeaux-val is hazai pályán csapott össze. A vendégek viszont egy sikerrel a második helyre ugrottak volna, persze lehet, hogy csak ideiglenesen.

Patrick Vieira együttese a 27. percben Pierre Lees Melou fejesével szerzett vezetést, a nizzai középpályás Juszef Atal beadását bólintotta a kapuba. A hátrányba került Bordeaux fölénybe került, de Walter Benítez kapuson nem tudott kifogni, az argentin hálóőr Aurélien Tchouaméni tekerésénél és Jimmy Briand közeli lövésénél is bravúrral hárított.

Szünet után azonban ő is tehetetlen volt, miután Stanley N'Soki elhúzta Francois Kamano lábát, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Briand kilőtte a jobb sarkot, pedig Benítez kis híján védeni tudott. Újabb gól nem született, a Bordeaux nem tudott így felugrani a második helyre.

LIGUE 1, 13. FORDULÓ
Nice - Bordeaux 1-1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. PSG 12 9 0 3 26-7 27
2. Angers 12 6 2 4 17-16 20
3. Bordeaux 13 5 4 4 18-15 19
4. Nantes 12 6 1 5 9-9 19
5. Olympique de Marseille 12 5 4 3 14-16 19
6. Lille 12 5 3 4 18-13 18
7. Reims 12 5 3 4 9-6 18
8. St. Etienne 12 5 3 4 12-15 18
9. Brest 12 4 5 3 13-14 17
10. Nice 13 5 2 6 16-19 17
11. Lyon 12 4 4 4 19-11 16
12. Montpellier 12 4 4 4 11-10 16
13. Amiens 12 4 4 4 16-17 16
14. Rennes 11 4 3 4 13-12 15
15. Monaco 12 4 3 5 19-22 15
16. Dijon 12 3 3 6 7-13 12
17. Metz 12 3 3 6 11-18 12
18. Strasbourg 12 3 3 6 7-13 12
19. Toulouse 12 3 3 6 15-22 12
20. Nimes 11 2 5 4 10-12 11

Megtekintések száma: 172 2019-11-08 22:37:10
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:15 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Sencsen, egyéni döntő, ism.
ÉLŐ 04:55 - Sportlövészet
Világkupa, Putian
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia, ism.
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Panaceo, ism.
11:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Hellas Verona, ism.
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - A nap hőse
13:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
13:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Genoa, ism.
15:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
17:15 - A nap hőse
17:25 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
ÉLŐ 18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:30 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
19:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
20:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
20:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:25 - Tenisz
ATP-világbajnokság, összefoglaló, ism.
21:25 - Tenisz
ATP-világbajnokság, döntő, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:15 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
10:00 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
10:50 - A nap hőse
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Reggeli Start, ism.
12:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Vitória Guimaraes - Arsenal, ism.
14:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Partizan, ism.
16:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:30 - A nap hőse
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Mönchengladbach - AS Roma, ism.
18:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
19:20 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Egy kosaras naplója, ism.
19:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - AS Roma, ism.
21:40 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Panaceo, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:10 - Tenisz
ATP-világbajnokság, összefoglaló, ism.
07:10 - Tenisz
ATP-világbajnokság, döntő, ism.
10:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Bordeaux, im.
12:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - PSG, ism.
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - A nap hőse
14:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lyon, ism.
18:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Metz, ism.
20:10 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
23:10 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse