DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A fehérváriak először győzték le ősszel a Villachot

A Fehérvár AV19 3-2-es győzelmet aratott a Villach ellen az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) vasárnapi játéknapján. A Linz és a Salzburg idegenben, a Klagenfurt otthon nyert.

A fehérváriak először győzték le ősszel a Villachot

A FEHÉRVÁR-VILLACH MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A magyar együttes sikertelen volt ősszel a Villach ellen, hiszen egyszer rendes játékidőben, egyszer pedig hosszabbításban kapott ki a karintiaiaktól, sőt, augusztusban még egy felkészülési meccset is elveszített mostani ellenfele ellen.

Az első harmad sem sikerült jobban, hiszen Chris Collins kékvonalról leadott lövése kötött ki a kapuban. A másodikban Sarauer beadásába kotort bele a kapu előtt Kóger Dániel, a játékvezetők videóztak egy sort, de utána szerencsére megadták a találatot.

A záró felvonásban egy kapusról kijövő korongot Alexander Lahoda értékesített, de szerencsére ismét volt válaszuk a fehérváriaknak. Gyorsan jött az egyenlítés, Szabó Dániel szerezte meg szezonbeli első gólját, majd Tikkanen lövése pattant meg Erdély Csanádon és egy védőn is, majd onnan a hálóba került.

A magyar csapat mellett a Klagenfurt is otthon nyert, míg a Linz és a Salzburg saját pályájától távol gyűjtötte be a pontokat.

JÉGKORONG, EBEL
Fehérvár AV19 - Villach 3-2
Klagenfurt - Dornbirn 4-0
Bolzano - Linz 3-4
Graz - Salzburg 3-4
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Salzburg 21 11 5 2 3 79-44 45
2. Klagenfurt 21 11 2 2 6 67-42 39
3. Linz 21 11 1 4 5 70-56 39
4. Bolzano 21 10 3 1 7 69-58 37
5. Vienna 20 10 2 3 5 62-53 37
6. Villach 21 9 2 2 8 68-56 33
7. Znojmo 21 8 2 2 9 70-74 30
8. Fehérvár AV19 22 7 3 1 11 60-74 28
9. Graz 21 8 1 2 10 53-67 28
10. Innsbruck 22 4 3 3 12 64-95 21
11. Dornbirn 21 2 1 3 15 39-82 11

Megtekintések száma: 997 2019-12-01 19:44:39
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Exkluzív, William Gallas-interjú, ism.
07:35 - A nap hőse
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
09:20 - A nap hőse
09:30 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester United, ism.
11:20 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Chelsea, ism.
13:10 - A nap hőse
13:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Arsenal, ism.
15:25 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Leicester, ism.
17:15 - A nap hőse
17:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
17:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - Autósport
DTM, Lausitzring, 1. verseny, ism.
19:20 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 1. verseny, ism.
20:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:25 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. verseny, ism.
22:00 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 2. verseny, ism.
22:50 - A nap hőse
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:25 - Labdarúgás
Exkluzív, William Gallas-interjú, ism.
DIGI Sport 2
05:55 - Tenisz
WTA-torna, döntő, Gdynia, ism.
07:55 - Tenisz
WTA-torna, döntő, Palermo, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
10:15 - A nap hőse
10:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
10:55 - Reggeli Start, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Tenisz
WTA-torna, Szentpétervár, Gasanova - Pavljucsenkova, ism.
15:20 - A nap hőse
15:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - Tenisz
WTA-torna, Miami, Barty - Szabalenka, ism.
18:25 - A nap hőse
18:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester United, ism.
20:45 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Chelsea, ism.
22:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Montpellier, ism.
DIGI Sport 3
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, döntő, ism.
06:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Montpellier, ism.
08:45 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Strasbourg, ism.
10:35 - A nap hőse
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lorient - AS Monaco, ism.
12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Brest, ism.
14:45 - A nap hőse
14:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
15:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Reggeli Start, ism.
16:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - Lovassport
Fogathajtás, Nemzetközi verseny, ism.
18:10 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 1. mérkőzés, Szolnok - OSC, ism.
19:30 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnok, ism.
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Strandlabdarúgás
elődöntők, ism.
23:05 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse