DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Már negyeddöntős a korábbi világelső Adelaide-ben

Simona Halep kétszettes, 6:4, 7:5 arányú győzelmet aratott Ajla Tomljanovic felett az Adelaide-ben rendezett női tenisztornán, így ő jutott tovább a legjobb nyolc közé.

Már negyeddöntős a korábbi világelső Adelaide-ben
(Twitter)

Jól indult a az adelaide-i torna Tomljanovic számára, ugyanis az első fordulóban két szettben győzedelmeskedett a világranglistán őt tizenöt hellyel megelőző Julija Putyinceva ellen, ám a második körben már más volt a helyzet.

Kiegyenlítetten indult a Tomljanovic - Halep összecsapás első felvonása. Az első három játékban mindketten hozták saját szervagémjeiket, ám a negyedikben az ausztrállnak nem sikerült érvényesülnie adogatóként. Hátrányát csak a kilencedik játékban sikerült ledolgoznia, ám a következőben Halep újra brékelte ellenfelét és ezzel be is zsebelte a 6:4-es szettgyőzelmet.

A második etapban ismét Tomljanovic veszített először adogatójátékot, de ezúttal rögtön vissza is brékelt. A továbbiakban kiélezett volt a küzdelem, a következő nyolc játékban mindketten hozták saját szervagémjeiket. 6:5-ös állásnál az ausztrál adogatott, azonban Halep nem hagyta felzárkózni, és első meccslabdáját kihasználva pontot tett a szett végére.

A negyeddöntőben az Arina Szabalenka - Bernarda Pera mérkőzés győztesével néz majd farkasszemet a korábbi világelső Halep.

A TOMLJANOVIC - HALEP MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA, ADELAIDE
1. forduló  
Barty (ausztrál, 1.) - Pavljucsenkova (orosz) 4:6, 6:3, 7:5
Halep (román, 2.) - Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 7:5
2. forduló  
Szakkaro (görög) - Djacsenko (orosz) 7:5, 6:2
Rodionova (ausztrál) - Stephens (amerikai) 6:2, 6:2
Vondrousová (cseh, 8.) - Maria (német) 6:3, 6:0
Pera (amerikai) - Strycová (cseh) 7:6, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 6.) - Hszieh (tajvan) 5:7, 6:1, 7:5

Megtekintések száma: 315 2020-01-14 11:07:57
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
10:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:15 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
ÚJ 12:15 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sevilla - AS Roma, felv.
14:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 14:10 - Félelem nélkül
autósmagazin
14:40 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:10 - Labdarúgás
Premier League 100 - Emile Heskey, ism.
21:40 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
22:10 - Strandfoci
Magyar válogatott - U21-es magyar válogatott, ism.
23:10 - Strandfoci
Magyar Szuperkupa, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Parma, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - Fiorentina, ism.
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Internazionale/Napoli - Lazio körkapcsolás, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - AS Roma, ism.
14:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Torino, ism.
16:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Watord, ism.
22:05 - Labdarúgás
Premier League, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
23:05 - Labdarúgás
Premier League Classic, Manchester United - Newcastle 2002/2003, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
08:45 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, Bábolna, ism.
10:15 - Lovassport
Díjugrató GP, 3. forduló, Nemzeti Lovarda, ism.
12:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Wolfsburg, ism.
14:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Köbenhavn - Basaksehir, ism.
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - LASK, ism.
17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Basel - Frankfurt, ism.
19:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Getafe, ism.
21:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sevilla - AS Roma, ism.
23:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Leverkusen - Rangers, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse